Az iszlám pártolásával vádolják az NBC-t

Vágólapra másolva!
Madonnának nem csak színpadi show-ja, de annak tévés közvetítése is nagy tiltakozást vált ki egyházi körökben: szerintük az NBC-nek nem kellene leadni az emlékezetes keresztre feszítést.
Vágólapra másolva!

Bizonyára mindannyian emlékszünk Madonna legutóbbi, nagy port kavart fellépésére: a Confessions elnevezésű turné keretében egyik számát, jelesül a Live to Tell-t egy tüköralapú keresztre feszítve adja elő az énekesnő. Miközben Madonna arra buzdít mindenkit, hogy mielőtt ítélkezne, nézze meg személyesen a show-t, az NBC most nézők millióinak adhatja meg ezt az esélyt.

Egyelőre csak adhatja (tehát nem biztos, hogy adja), hiszen a katolikus egyház bőszen tiltakozik a jellegzetes bibliai motívum felettébb profán ábrázolása ellen. Madonna egyébként köztudottan nem az egyház kedvence, jó két évtizeddel ezelőtti, Like a Prayer című száma is nagy port vert fel annak idején. Az NBC-nél tiltakozó katolikusok azt mondják, nincs bajuk az előadás egészével, de arra kérik a tévéműsor készítőit, hogy a keresztre feszítést mindenképpen vágják ki a közvetítéséből.

Az egyházi vezetők párhuzamot vontak egy múlt télen történt esettel, amikor is az NBC a muszlimok kedvéért megtette, hogy kivágott egy jelenetet egy műsorból. Arról az ominózus dán rajzfilmről van szó, ami az iszlám képviselőinek nem tetszett, mert szerintük nem illő módon ábrázolta Mohamed prófétát. Az NBC akkor engedett a nyomásnak, és kivágta a muszlimok érzéseit sértő jeleneteket. A katolikusok szerint, ha ennek ellenére a Madonna-show-ban benne hagynák a keresztre feszítést, akkor az azt jelentené, hogy a csatorna többre tartja az iszlámot, mint a katolicizmust.

Az NBC nem kommentálta ezt a kijelentést: részükről ugyan még nem született végleges döntés, de a csatorna egyik vezetője, Kevin Reilly elmondta, hogy nagy valószínűséggel nem fogják cenzúrázni a műsort, főleg, hogy Madonna erősen kötődik kis performanszához. Reilly és csapata többször is megnézték a blaszfémiának tartott keresztre feszítést, de ők nem találtak benne semmi kivetnivalót.