Hasselhoff hazudhat lánya balesetéről

Vágólapra másolva!
A Baywatch és a Knight Rider sztárja, David Hasselhoff után most lánya is különös balesetet szenvedett, amelyről eltérő beszámolókat olvashatunk.
Vágólapra másolva!

Felröppent a hír, miszerint Hasselhoff tizennégy éves lánya, Hayley öngyilkos akart lenni - ezt azonban állítólag csak a színész mondta a rendőrségnek, volt felesége, Pamela Bach tagadja, hogy erről lenne szó. Az ő verziója szerint játékos, ám vadóc macskájuk karmolta szét kislányuk karját annyira, hogy az akár érfelvágás nyomának is látszhat.

Mint Hasselhoff mostanában eléggé elfoglalt szóvivője elmondta, a színész együtt töltötte lányaival (Hayleynek van egy nővére is) a napot, majd repülőre ült. Éppen a spanyolországi San Sebastian Fesztiválra indult, ahol legújabb filmjét, a Click-et mutatták be. Ekkor hívta őt idősebb lánya, Taylor, hogy Hayleyt megkarmolta a macska, és nagyon vérzik. Hasselhoff nem sokat lacafacázott, azonnal hívta a 911-et.

A szóvivő szerint tehát Hasselhoff is macskabalesetről számolt be a telefonban, a rendőrségi operátor viszont egyértelműen állítja, hogy öngyilkossági kísérletet jelentett. Ezt megerősítette egy szomszéd is, aki jelen volt, amikor megérkeztek a mentők és a rendőrök - ő is úgy hallotta tőlük, hogy egy öngyilkossági esethez jöttek ki.

davidhasselhoff.com

Még együtt a család

A színész ex-neje szerint ez csak egy gyerekes, de annál gonoszabb bosszú volt Hasselhoff részéről, mellyel őt akarta bántani - elég csúnyán váltak el ugyanis annak idején. Azzal a kijelentéssel, hogy lánya öngyilkos akart lenni, szerinte csak azt a látszatot akarta kelteni, mintha az asszony nem lenne felelősségteljes anya.