Az RTL Klub első arca vall

Vágólapra másolva!
A TV2 és az RTL Klub is 1997 októberében indultak, bár azon a nyáron már kisebb adók működtek: volt M Sat, Szív tévé, Spektrum, TV3 - a TV1, a TV2 és a Duna mellett. Kilencedik születésnapját ünnepli ma az RTL Klub, így a csatorna első képernyős arcát, Pokrivtsák Mónikát kérdeztük a kezdetekről.
Vágólapra másolva!

Sok mai fiatal talán nem is emlékszik arra, hogy korábban nem léteztek Magyarországon kereskedelmi tévék, nem volt az a csatorna-bőség, ami manapság. Magyarországon a médiában a magántőke először a nyomatott sajtóban jelent meg (új lapok, magazinok tűntek fel, létező újságokat privatizáltak), majd a rádióban, és végül a tévében történtek meg a változások. A Danubius rádió például 1986-ban, azaz jóval a politikai rendszerváltozás előtt indult (1997-ben magánosították). 1997-ben véget ért a Magyar Televízió monopóliuma a földi sugárzású frekvenciák terén, így lezárult az az időszak, amikor az MTV gyakorlatilag versenytársak nélkül dolgozhatott.

A tévénél aránylag későn következtek be a változások. Az ORTT illetékeseinek akkori nyilatkozatai szerint a kereskedelmi csatornák közül a "közszolgálati túlvállalás" alapján választották ki a nyerteseket. Az RTL és a TV2 1997 októberében indultak bár nyáron már kisebb adók működtek: volt M Sat, Szív tévé, Spektrum, TV3 - a TV1, a TV2 és a Duna mellett.

Akkoriban, 1997 nyarán Tolnay Klári még bőven címlapsztori volt, ámbátor pár héttel később már Gregor Bernadett tűnt fel. Az X-Akták pedig nem a Viasat 3-on mentek (ami nem is létezett), hanem a TV1 műsorkínálatát gazdagították Mulderék. Még ment javában a Szeszélyes évszakok (Antal Imre sem panaszkodott hetente arról, hogy milyen szegény), délutánonként a Homok titkai-t nézték a ráérő háziasszonyok, bár a Linda aranyhalas része már akkor is ismétlés volt. Pörgött a Szerencsekerék, ütemesen bólogattak a kamaszfejek a Klip-Mix-re, izgultak a nézők a Telemázli alatt, miközben egész estés volt az Interfolk fesztivál. Július derekán a Szomszédok 267. része pergett (Almával, Vágási Ferivel, Kutya úrral Taki bácsival), Friderikusz talkshow-t vezetett. Újra hajózott Az Onedin család, 343. epizódja ment a Dallas-nak. A Desszert akkor még nem az RTL-en, hanem a TV1-en volt fogyasztható, de bőven futott a Família Kft. is.

Az RTL Klub első képernyős arca Pokrivtsák Mónika volt, őt kérdeztük az első napról. "Nagyon izgultam, mert hatalmas felelősséget éreztem. Úgy volt, hogy a Híradóval nyit a csatorna, de egy nappal korábban szóltak, hogy mégsem, inkább egy játékkal kezdünk. Megrémültem, de volt idő felkészülni. Az egész vezetőség ott toporgott, de mindenki nyugtatgatott, így indult az élő adás. Előtte soha nem voltam képernyőn, legfeljebb gyerekként Dévényi Tibor Három kívánság-ában, jellemző, hogy már akkor is az volt a kérésem, hogy műsort vezethessek" - emlékezett a Meri vagy nem meri?-vel bemutatkozó tévés.

Talán nem mindenki emlékszik, de ez a rövid műsor arról szólt, hogy a tévénézőt felhívták telefonon, lejátszottak neki egy szituációt, majd hirtelen megszakították a képet. A játékosnak el kellett találnia a folytatást, például azt, hogy vajon ad-e virágot az ismeretlen nőnek a pirulós tini? "Az első élő adásnál sok minden átfutott az agyamon, hogy mit és hogyan kell tenni, de minden ment magától. Akkoriban képeslapokat küldtek be a játszani szándékozók, őket hívtuk fel a műsorban. Sokszor fel sem vették, aztán akadt, ki érdekesen reagált, nem tudta, ki keresi és miért, másnak a tévéje sem volt bekapcsolva, szóval számtalan váratlan helyzet adódott, amit élőben, gyorsan meg kellett oldani" - mesélte a műsorvezető.

A Meri vagy nem meri? eleinte úgy készült, hogy kiment a stáb az utcára, találomra kiválasztottak járókelőket, majd gyorsan végrehajtható feladattal bízták meg őket (például azzal, hogy nyomjanak tíz fekvőtámaszt a járdán). Egy alkalommal sok ilyet felvettek, persze számos olyan jelenetet is, mikor a megszólított elzárkózott a feladattól. "Friss diplomásként csöppentem bele a kereskedelmi tévézésbe. PR- és marketing-szakon végeztem, utána jött a tévés játék, és aztán mentem bölcsészkarra, média-kommunikáció szakra. Emlékszem még arra is, hogy a csatorna segített bekerülni egy BBC-tanfolyamra, ahol televíziózással kapcsolatos órák voltak 12 héten át - nagyon kevesen juthattunk be oda" - emlékezett.

A csatorna első képernyőse ma is szerződésben áll az RTL Klubbal, noha nemrég megszűnt a Delelő, amit előtte hosszú ideig vezetett. "Kilenc év tévés jelenlét után nem is árt egy kis pihenő. Szerettem nagyon a Delelő-t, de egyfelől sokat kivette az emberből a napi műsor, váltótársak nélkül, másfelől mindig találok izgalmat az új kihívásokban" - mondta Pokrivtsák Mónika, aki várja az új felkérést.