Duna tévé: új arcok, új műsorok

Vágólapra másolva!
A Duna Televízió bemondói, híradósai egyenruhába bújnak, és még ősszel elindul néhány új műsor. Az Ecopoly-ban látott divattervező, Zoób Kati mellett a Bagi-Nacsa duó talán kevésbé kommersz tagját, Bagi Ivánt is leszerződtette a csatorna. A Duna tévé a közelmúltban felvett 175 embert, ám hamarosan leépítések lesznek, megválnak jó nyolcvan kollégától.
Vágólapra másolva!

Sajtótájékoztatón számolt be a Duna Televízió vezetősége a csatorna körüli változásokról, a közeljövőre vonatkozó tervekről. Az egzisztenciális kérdésekről szólva Cselényi László elnök elmondta, hogy igazak a sajtóértesülések, valóban leépítés lesz a csatornánál, előreláthatólag nyolcvan embertől válnak meg. "Az év közbeni kényszerű intézkedések, munkajogi változások 150 milliós többletkiadást jelentenek a csatornának, márpedig tavaly sikerült egyensúlyt tartani a költségvetésben, kis nyereségre szert téve. A számlás munkaerők közül 175 embert kellett felvenni a televízióhoz, így jelenleg 570 kolléga dolgozik nálunk. Nem titok, hogy sokan csak átmenetileg vannak a Duna tévénél" - mondta az elnök. Terveik szerint ötszáz fővel működne a csatorna.

A közelmúltban rangos nemzetközi elismerésben részesült a Duna Televízió - a csatorna elnöke szeptember 26-án vehette át a lengyel Miniszteri Oklevelet, a lengyel kultúráért tett erőfeszítéseknek köszönhetően - megújította a Reggel című műsort, ebben hangsúlyos szerepet kap a sport. A négy műsorvezetővel működő Kívánságkosár 11-kor indul, azaz fél órával nőtt a műsorideje. A Világunk című integrációs magazin délután ötkor, a Híradó hatkor jelentkezik.

Zoób Kati legutóbb talán az RTL Klub Ecopoly című gazdasági realityjében bukkant fel, ezúttal házigazdaként a Dunán kapott egy havonta 40 percben jelentkező magazinműsort, a Szalon-t. A műsorvezetők Gyárfás Dorka és Szikszay Rémusz lesznek, miközben megpróbálják megidézni egy "kulturális szalon hangulatát, pezsgő szellemi légkörét". A divattervező elmondta, hogy nagy lehetőségnek, ajándéknak érzi, hogy ilyen műsort készíthet. "Sok minden van körülöttem, amit hozzá tudok tenni. Nem sztárolt magyarok tudását, értékeit fogjuk megmutatni. Ez egy kísérlet, én magam soha nem csináltam ilyet, de most van egy út, amin elindultunk. Sok témánk lesz, gondolkodunk a halálon, a giccs fogalmán, a reneszánsz ember típusán" - tette hozzá.