Vágólapra másolva!
Közéleti kabaréval jelentkezik a TV2. A műsor címe Mi kérünk elnézést, ebben stratégiai szerepet kap Verebes István.
Vágólapra másolva!

A Buzera nézettségi bukása után Verebes István eltűnt a képernyőről, bár maradt a TV2-nél, és lehetett tudni, hogy készül valamire. Rényi Ádám, a TV2 PR-csoportvezetője megerősítette, hogy újabb szórakoztató műsorra készül a csatorna. "A műsor címe Mi kérünk elnézést lesz. Színházi közönség előtt veszik fel az adást, a Ruttkai Éva Színházban lesznek a felvételek, a műsorba pedig természetesen vágott anyag kerül" - mondta.

Már folynak az előkészületek, de annyit lehet tudni, hogy havonta jelentkező adásról van szó, azaz nem a Heti hetes ellenfelének szánják a műsort. "Politikai kabaré lesz, a műfaj mindenféle elemét vegyítve. A szórakoztató műsorunk havonta jelentkezik majd. Sok fiatal tehetség mellett feltűnik a Bagi-Nacsa duó is, miközben Verebes István is komoly szerepet kap" - tette hozzá Rényi. A kabaré októberben még nem kerül képernyőre, de a jövő hónaptól látható lesz.