Sötét utakon a Duna tévé

Vágólapra másolva!
Kemény férfiak, végzetes asszonyok. Fénnyel és árnyékkal hasogatott terek, lappangó titkok, véletlen események. Karcos cigaretták füstje az arcon, szembe húzott kalapok, igéző tekintetek. Gengszterek, bűnözők, magándetektívek, okos, ám védtelen nők. Erőszak, bűn és mindent átható melankólia és kétértelműség. A Duna Televízió november 8-án induló sorozatában tíz művet választott a film noir legjavából.
Vágólapra másolva!

A fénykorát 1941-től 1956-ig élő amerikai műfaj vagy stílusirányzat a '30-as, '40-es évek újfajta detektívirodalmából (Raymond Chandler, Dasiell Hammett) nőtt ki. Elnevezése, meghatározása is Franciaországból ered, ahová 1946-tól nagy számban érkeztek ezek a furcsa, sok tekintetben hasonló, a háború alatt betiltott amerikai filmek. A film noir kifejezést Jean-Pierre Chartier használta először Az amerikaiak is csinálnak sötét filmeket című írásában, mely a Cahiers du cinémában jelent meg, 1946-ban.

A sorozatban természetesen megtalálható a film noir kiindulópontja, a klasszikus, Oscar-jelölt A máltai sólyom, John Huston filmje Humphrey Bogarttal a főszerepben. Ezt követi még két Bogart-film, Howard Hawks rendezésében: a Szegények és gazdagok és a Hosszú álom. Huston híres, szintén Oscarra nominált Aszfaltdzsungel-e (a főszerepben Marilyn Monroe) is bizonyára sokak számára ismert, ám a válogatásban szerepel hat olyan film is, amelyet Magyarországon eddig még nem mutattak be.

A sorozat filmjei, november 8-tól, szerda esténként: A máltai sólyom, Szegények és gazdagok, A hosszú álom, Mildred Pierce, Asszony a tóban, Fegyverbolondok, Fehér izzás, Aszfaltdzsungel, Kétségtelenül indokolt, Amíg a város alszik.