Holtában is bírálják a krokodilvadászt

Vágólapra másolva!
Szegény Steve Irwinre még így, halála után két hónappal is rájár a rúd: most egy másik természetfilmes osztotta meg róla alkotott (nem túl jó) véleményét a nézőkkel.
Vágólapra másolva!

Nemrég arról számoltunk be, hogy a South Park egyik részében a krokodilvadász egy Halloween-buliban Adolf Hitlerrel és Diana hercegnővel múlatja az időt. (Amerikában állítólag nagy keletje is volt, most Halloweenkor, a mellkasra erősíthető műrájának.) A természetfilmes rajongói akkor igencsak felháborodtak - most egy kollégája állította pellengérre az elhunyt sztárt.

A BBC híres természetfilm-sorozatának, a Planet Earth-nek a producere, Alastair Fothergill egy interjúban elmondta, nem tartja túl sokra a krokodilvadász munkásságát. Szerinte a természetfilmek igazi sztárjai az állatok, Irwin pedig túlságosan is elvonta róluk a figyelmet azzal, hogy állandóan önmagát, illetve saját vakmerőségét állította a középpontba.

Animal Planet

Az újabb felháborodásokat megelőzendő, a BBC szóvivője gyorsan nyilatkozott is a The Sun magazinnak, miszerint a csatorna elhatárolódik az interjúban mondottaktól, Fothergill, mint magánszemély beszélt, legalábbis saját véleményét mondta el. A rajongók mindenesetre nem értik, hogy miért kell még halálában is piszkálni kedvencüket, hiszen a producer bírálhatta volna akkor is, amikor Irwin még élt.