Műsorváltozás lesz a tévéknél Puskás halála miatt

Vágólapra másolva!
Több csatornán lesz műsorváltozás a legismertebb magyar, Puskás Ferenc halála miatt.
Vágólapra másolva!

A már életében legendává vált focistáról a TV2 - tervezett programjaitól eltérően-, szombat este, 22. 45 órakor, a Megatánc után, a Csodacsatár című film vetítésével emlékezik - ma meg a Tények és az Aktív foglalkozik Puskással. Az RTL Klubon ma biztosan nem lesz műsorváltozás, mivel a Domino Day egy nemzetközi, élő produkció, a csatorna viszont kiemelten kezeli a témát a Híradó-ban és a Fókusz-ban.

Természetesen az MTV is változtat: 12.30-tól egy ötvenperces emlékműsor kerül a képernyőre, majd 19.39-tól a Puskással foglalkozó Híradó extra lesz adásban. Vasárnap (november 19-én, 22.35-kor), A szólás szabadsága után levetítik az évszázad meccsét, az emlékezetes 6:3-as londoni mérkőzést, Szepesi György korabeli közvetítésével.

A Duna tévé 20.55-től Koltai Gábor Puskás Öcsi című dokumentumfilmjével, egy tévés ősbemutatóval emlékezik legnagyobb futballistánkra, 50 percben, a Fehérvár-Újpest meccs után, a Századunk dokumentumsorozat mai darabja helyett.