Doszpot és Knézy a Duna TV-n

Vágólapra másolva!
Bűnügyi rovattal bővül 2006. december 8-tól a Duna Televízió Reggel című műsora.
Vágólapra másolva!

A Reggel-ben bűnügyi rovat indul: ennek ürügyén találkozik egymással minden pénteken a stúdióban az egykori sztárnyomozó Doszpot Péter és az eddig sportriporterként megismert Knézy Jenő. Első alkalommal Tamás Imre Zoltánról, a szökött fegyencről lesz szó: vajon meddig bírja a szökésben lévő üldözött, hány millió kell az elfogásához, használja-e fegyverét, az átlagpolgároknak kell-e félnünk?

Knézy Jenő korábban a BRFK nyomozója volt, így a műsorban aktív társa lesz az ex-zsaru Doszpotnak. A Heti Krimi minden pénteken reggel 7.15-kor jelentkezik.

A Reggel szeptemberben újult meg: hat órakor és hétkor a Híradó stúdiójába kapcsolnak, félóránként pedig a hírpercekben számolnak be a legfrissebb történésekről. Megújult az adás alatt két alkalommal jelentkező Dunasport is. A műsorban jelentős szerepet kapnak a belpolitikai események, minden olyan kérdés, amely a nézőket foglalkoztatja: így az egészségügy, érdekvédelem, gazdasági kérdések, politikai folyamatok. Új elem a bűncselekmények filmes megjelenítése, stúdióelemzése.