A hatodik borzalmas nap

Vágólapra másolva!
A Foxon január 14-én és 15-én kerül sor a 24 hatodik évadjának premierjére, két dupla epizóddal, és óriási várakozás előzi meg - a gond csak az, hogy a szemfüles internetezők már január 6-án láthatták az első négy részt. Aki még csak a Coolon nézi az első vagy második évadot, és az égvilágon semmit nem akar megtudni, az ne is olvasson tovább, mert képtelenség a folytatásról spoilerek nélkül írni - bár igyekeztünk keveset fecsegni.
Vágólapra másolva!

Ha bezárnánk Jacket egy üres szobába Chuck Norissal, Bruce Lee-vel és pár hasonló akciósztárral, aligha kérdéses, hogy előbbi alig pár másodperc alatt, simán elintézné a többit - vélekedik a 24 egyre nagyobb tábora. Hiszen a CTU erős embere még azt is túléli, ha egy atombombát szállító repülőn csücsül, és már csak pár perc van a detonációig, az sem okoz számára gondot, hogy ép bőrrel kerüljön ki egy hatalmas, véres börtönlázadásból, és ha nagyon kell, hát feltámad. Bauer ügynök azt is túléli, ha pucéran fellógatják és hosszú órákon át kínozzák, de túlél ő mindenkit és mindent, megmenti családját, az elnököt, Los Angelest többször, hiszen hős - noha a statisztikai valószínűség szerint körülbelül az első évad harmadik epizódjában kellett volna elhaláloznia. De akkor hogyan forgathatott volna le öt évadot az akciósorozatok műfajából kiemelkedő 24-ből?

A színész különben még tavaly hároméves szerződést írt alá, negyvenmillió dollárt kap a jövőben Jack Bauer megformálásáért, azaz aki résen van - márpedig a 24 hívei figyelnek, mert minden hangsúly, pillantás vagy félszó gyanús -, az ebből kitalálhatja, hogy ezúttal sem kell végleg búcsút venni a kedvenc karaktertől. Akik mélyen benne vannak a sztoriban, azok tudják, akik meg az elején tartanak, sejtik, hogy Bauer nem fog igazából meghalni, hiszen akkor a produkció az arcát veszíti el.

Jack annyira életképes, hogy a sorozatban meg is hal ideiglenesen, de feltámasztják hamar, pár percre rá már autót is vezet - nos, senki nem mondta, hogy nincsenek irreális, bugyuta akciófilmekre jellemző húzások is az amúgy több rejtéllyel és váratlan, tényleg meglepő fordulatokkal operáló sorozatban. A 24-ről senki nem mondta, hogy minden elem eredeti és meghökkentő benne: nehéz is lenne évente kéttucatnyi, akciókkal erősen ellátott részt megtömni csupa olyan fordulattal, mely még nem bukkant fel más sorozatban, mozifilmben. A C kategóriás, bóvli filmekre jellemző panelek éppúgy benne vannak, mint a ravasz csavarok, melyek után leesik a néző álla, s úgy is marad percekig. A kezdetben jó figura nyilván rosszá lesz idővel, majd jót tesz, megment egy iskolát, például - a néző pedig megzavarodik, mert nem tudja, mit is akar ez a karakter, és miért cselekszik így. A 24 függést okoz: aki egyszer valamiért rákattan, az nemigen száll le róla pár dózis után, legalábbis mi nemigen találkoztunk olyannal, aki öt rész után ne követelte volna a folytatást - különösen, hogy minden epizód végén kisebb cliffhanger terpeszkedik, azonnal megválaszolandó kérdésekkel.

A karakter halálára persze a lapok is rákérdeztek, mivel Kiefer Sutherland többször kifejtette, megkérdőjelezhető őszinteséggel, hogy nincs ellenére, ha likvidálják a főhőst, amennyiben ez viszi előre a történetet és ettől jobb lesz a 24. A színész úgy látja, hogy valójában a halál szinte elkerülhetetlen vég Bauer számára, és úgy látja, hogy az igazán "kúl" lenne, legalábbis tévés szempontból. "Hogy személyesen szeretném-e, hogy ilyesmi történjen? Abszolút nem! Ez volt a legkreatívabb, legizgalmasabb kaland, amit valaha átéltem. A sorozat koncepciója viszont annyira ötletes, hogy szerintem nagyon sokáig fog futni - csak az a kérdés, hogy kikkel" - tűnődött. Szavai alapján ugyan elképzelhető, hogy a Bond-sztorik módjára idővel más legyen a főszereplő, bár egy ilyen váltás nyilván erősen megosztaná a rajongótábort: a 007-es ügynököket is mindenki a korábbiakhoz hasonlítja, és rendre erősen kritizálja.

Bauer és a magyarok

Magyarországon korántsem olyan ismert vagy népszerű a tavaly két nagyobb és három kevésbé jelentős Emmyt bezsebelő 24, mint A szökés, a Lost vagy a Született feleségek - ennek oka pedig, hogy nem a két nagy kereskedelmi csatorna valamelyikén, hanem a Cool tévén fut, ráadásul tetemes a lemaradása. Míg az RTL Klub kistestvérén csütörtök esténként a második évad történéseit látja a magyar néző, és Jack épp egy - máshol már rég elfeledett - atomtámadást igyekszik megakadályozni, gyakori fegyverhasználattal és elképesztően magas telefonszámlát előállítva, sok más országban már a hatodik gyalázatosan nehéz, fárasztó és idegesítően rumlis nap első percére várnak a tévézők.

tv.com

A folyton telefonáló Jack bármely mobilcég kedves ügyfele lenne

A sorozat első évadja itthon egy időben az m1-en futott, késő este, de mivel a fiatalok az elmúlt években igencsak elpártoltak az MTV-től, a számokban mérhető siker elmaradt. A Cool tavaly megismételte az első szériát (hogy, hogy nem, Bauer kétszer is megmenti az Amerikai Egyesült Államok elnökének életét), most pedig a másodikat adja. A heti egy epizód viszont igen lassú tempó, főképp a sorozat dimanikájához, pörgéséhez képest: mire a néző felveszi az események fonalát, rekonstruálja a múlt heti kalandokat és kellően beleéli magát a sztoriba, már vége is a résznek, lehet várakozni újabb 167 órát. Felgyorsult világunkban sokan nem képesek ennyit várni Jackre, így a 24 egyre duzzadó rajongótábora DVD-ről vagy illegálisan, az internetről lehalászott formában nézi a sztorit, és jóval előrébb jár benne, mint a Cool tévére kapcsolgató honpolgár.

Elrontott visszatérés

A Day 6 címen ismert hatodik évad napokon belül startol, a FOX honlapján már megy a visszaszámlásás. A nézők kíváncsiságát felkeltendő, a készítők már az ötödik évad DVD-változatán megjelentettek egy tízperces anyagot, és a honlapon is láthattunk egy rövidebb trailert. A csatorna tervei szerint, egyből a premier után, tehát január 16-án kijött volna egy DVD, mely a tévében már levetített négy részt tartalmazta volna, valamint egy húszperces részletet az ötödik epizódból. Erős hát a gyanú, hogy az ominózus részeket a DVD összeállításán dolgozó egyik kolléga szivárogtatta ki a világhálóra - ettől persze még megjelenhet legálisan is.

Nincs egyébként mit csodálkozni azon, hogy ilyen nagy az érdeklődés a hatodik évad körül: a sajtó és a rajongók nagy része is a legjobb szériának kiáltotta ki a megelőző, ötödik szezont, amely ráadásul az egyetlen volt a 24 történetében, mely megoldatlanul fejeződött be, új történéseket vetített előre, ugyanis Jack Bauer elrablásával végződött. "Szóval legközelebb Kínában fogunk forgatni" - viccelődött Sutherland az Entertainment Weekly azon kérdésére, hogy mit gondolt, amikor azt olvasta a forgatókönyvben, hogy az általa játszott karaktert elrabolják a kínaiak.

tv.com

A jót megmenti, a rosszat még faggatja egy picit

Komolyra fordítva a szót, maguk az alkotók is gőzerővel készültek a hatodik szériára. Ez volt az első alkalom, hogy Sutherland sem vállalt más, filmes munkákat a két évad közti szünetben. Állítása szerint ugyanis annyira belelkesültek az ötödik szezon sikerétől, hogy a rendezővel és a forgatókönyvírókkal állandó telefonos kapcsolatban álltak, és rendszeresen össze is ültek, hogy megvitassák legújabb ötleteiket. Erre az időre mindannyiuk elkötelezte magát a 24 mellett.