Elhunyt az Emmy-díjas zeneszerző

Vágólapra másolva!
Elhunyt Harvey R. Cohen, aki többek között a Dallas, valamint a Szex és New York számára is komponált zenét.
Vágólapra másolva!

Cohen mindössze ötvenöt éves volt, amikor egy szívroham után kórházba szállították - ott halt meg, vasárnap délután. Ahogyan egyik barátja, Ivan Rothberg elmondta a sajtónak, a művésznek gyakorlatilag egész életében szívproblémái voltak, és több infarktusa is volt már, az első egészen fiatalon.

A zeneszerző főként a televíziónak dolgozott, dallamait hallhattuk például a Dallas-ban vagy a Szex és New York-ban is. Szívesen komponált zenét animációs filmekhez is, ezt jelzi két Emmy-díja: az egyiket a The Adventures of Batman and Robin című rajzfilmsorozat egyik epizódjáért kapta, a másikat pedig a Disney-stúdió Aladdin-sorozatáért. Egyébként a Caspar és a Superman rajzfilm-sorozatokban, valamint a South Park egészestés változatában is hallhattuk Cohen zenéjét.

Cohen a filmzene-komponálás fortélyait Earle Hagentől leste el, de persze már korábban meg volt hozzá a zenei képzettsége: zongorán és klarinéton is remekül játszott. A tévés munkák mellett nagyhírű zenészek (például Kenny G) mellett is vállalt kisegítést, valamint egy iskolai big bandet is igazgatott.