Meghalt a legfiatalabb Beatles-tag, George Harrison

Vágólapra másolva!
November 29-én, helyi idő szerint déli fél kettőkor barátja Los Angeles-i otthonában meghalt 58 éves korában George Harrison, a Beatles legfiatalabb tagja. Halálakor felesége, Olivia és 24 éves fia, Dhani is vele volt.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves korában elhunyt George Harrison júliusban hosszabb időre Svájcba utazott, hogy kezeltesse magát - ekkor vált az egész világ számára nyilvánvalóvá, hogy halálos beteg. Először májusban műtötték tüdőrákja miatt. Élete már korábban is veszélyben forgott: 1999-ben oxfordshire-i otthonában egy betörő késsel súlyosan megsebesítette, a szúrások akkor is a tüdejét érték.

Az igazi fenyegetést azonban tüdőrákja jelentette, melyet négy évvel ezelőtt diagnosztizáltak nála. Fiatal korától kezdve dohányzott, végül 1997-ben szokott le róla. Ebben az évben fedezett fel daganatot a nyakán. Akkoriban így nyilatkozott: "Csak a dohányzástól alakulhatott ki a tumor. Szerencsére ez most intő jel volt; még nem fogok meghalni - nagyon szerencsés vagyok." Ettől kezdve rendszeresen járt sugárkezelésre, de idén márciusban a tüdejében is találtak egy tumor. A műtét után mindenki azt hitte, teljesen rendbe jött az egykori Beatle, a lapok színes fotókban számoltak be olaszországi nyaralásáról.

A tüdőrákkal operáltak azonban igen kis százalékban élik meg a műtét utáni ötödik évet, sőt a betegség bármikor elterjedhet az egész testükön.

"A legcsöndesebb Beatle"

George Harrison egy buszsfőr fiaként látta meg a napvilágot 1943. február 25-én Liverpoolban. Szegényes körülmények közt nőtt fel, de egy ösztöndíjnak köszönhetően bekerült a Liverpool Intézetbe, ahol megismerkedett a fölötte járó Paul McCartneyval.

Kortársaihoz hasonlóan a rock 'n roll bűvöletében élt. 14 éves korában megvette élete első gitárját, mely három fontba került. Hamarosan a zene lett meghatározó része életének, egy évvel később már bekerült a The Quarrymen nevű zenekarba, melyben már játszott Paul McCartney és John Lennon. 1962-ben egészült ki az ekkor már Beatles névre keresztelt banda Ringo Starr-ral, a dobossal. Az igazi áttörést az hozta meg, amikor Brian Epstein producer felfedezte a bandát, és szerződtette őket a Parlophone lemezkiadó társasaság. 1964-ben már az Egyesült Államokat is meghódították.

Harrison akusztikus és basszusgitáron is játszott, de kedvelt hangszere volt az indiai szitár is. A "csöndes Beatle-ként" emlegetett fiatal tag sajnos csak 1968 és 1970 között talált rá saját hangjára, mikor a banda már felbomlófélben volt. Legsikeresebb saját szerzeménye a Here Comes The Sun volt. Csak 27 éves volt, amikor a Beatles végleg felbomlott. Ekkor fordult a meditáció és a kertészkedés felé. Különösen a távol-keleti vallások kezdték foglalkoztatni, élete további részében Krisna-hívő lett. Harrison maga mesélte, hogy egyszer buzgóságában 23 órán keresztül kantálta a "Hare Krisná"-t, mikor Franciaországból Portugáliába autózott. Indiába is eljutott, ahol megkérte a hires szitárművészt, Ravi Shankart, hogy tanítsa meg őt játszani a különleges hangszeren.

1971-ben Banglades megsegítésére a New York-i Madison Squre Gardenben segélykoncertet szervezett. A bevételt, 243 418 dollárt az ENSZ-en keresztül juttatta az éhező bangladesi gyerekekhez.

Saját tripla albuma, az All Things Must Pass nagy sikert aratott, de az album egyik száma miatt - Sweet Lord - beperelték. A vád "tudat alatti plagizálás" volt - a pert Harrison vesztette el.

Harrison érdeklődött a filmipar iránt. Producervállalatot alapított: elsőnek régi barátai, a Monty Python csoport "Life of Brian" (Brian élete) című filmjét finanszírozta. A Handmade Films producervállalat több más nagyfilmet is finanszírozott a nyolcvanas években, köztük volt egy ritka siker, a "Mona Lisa" Neil Jordannel és Bob Hoskinsszal 1986-ban, de az 1986-os "Shanghai Surprise"-t (Sanghaji meglepetés) - Madonnával és akkori férjével, Sean Penn-nel - a szakma minden idők egyik legszörnyűbb limonádéjaként és bukásaként tartja számon. A kilencvenes évek elején a Handmade Films csődbe ment.

Harrisonnak volt egy harnmadik szenvedélye is, a Forma-1-es autóversenyzés. Barátjával, Jackie Stewart háromszoros világbajnokkal Harrison egy ideig saját versenyistálló alapításán gondolkodott, ám ezt az elképzelést nem valósította meg. Az ötletből újabb üzleti bukás helyett inkább egy sikeres szám maradt fenn: a "Faster" (Gyorsabban), az 1979-ben megjelent "George Harrison" nagylemezen.

George és a nők

A Beatles két legnagyobb sztárjának Paul McCartney és John Lennon számított, a csapat legfiatalabb tagja, a sármos George viszont fiús bájával bűvölte el a hölgyeket.

Németországban vesztette el a szüzességét, amikor az együttes az Indra clubban és a Kaiserkellerben lépett föl. "Paul és John, valamint Pete Best, a Beatles korábbi dobosa végignézték az esetet" - emlékezett később George Harrison. "Nem láthattak persze semmi különöset, mert a takaró alatt voltam, de a végén, amikor előmásztunk, mindhárman tapsoltak, és hangosan éljeneztek."

Harrison első felesége Patti Boyd modell volt, aki a Beatles A Hard Day's Night című filmjében is feltűnt. A film forgatásán, pontosabban egy vonatúton találkoztak először. Harrison később a gyönyörű Brigitte Bardot-éhoz hasonlította felesége szépségét. Mint Beatles-feleségnek, Pattinek nem volt könnyű élete, a féltékeny rajongók mocskolódó leveleket címeztek neki, sőt egyszer meg is verték. Patti volt sok gyönyörű dal, köztük a Something múzsája is. Kapcsolatuk akkor romlott meg, miután gyermekük született, majd Patti vissza akart térni a modellkedéshez. 1977-ben elváltak, Patti pedig két év múlva feleségül ment Eric Claptonhoz, Harrison egyik legjobb barátjához.

Harrison egy amerikai turné során ismerte meg a későbbi második feleségét, Olivia Trinidad Ariast, akinek a nagyszülei mexikóiak voltak. Olivia hamarosan Londonba költözött Harrisonnal, az angol környezetet azonban nem tudta megszokni, ezért a házaspár sokszor volt Los Angelesben. 1978-ban megszületett Harrison második gyermeke. "George nagyon bölcs férfi, és jó apa. Imádom őt" - nyilatkozta Olivia.

A búcsú

A Beatles megmaradt tagjai megerndülten nyilatkoztak a halálhír hallatán. Paul McCartney azt mondta, régóta valami csodáért imádkozott, hogy George meggyógyulhasson. "A csoda nem következett be" - mondta végül. Ringo Starr úgy nyilatkozott, legjobb barátját veszítette el, akinek a hiányát senkivel nem tudja majd pótolni.Yoko Ono, John Lennon özvegye Harrison halála után azt mondta, különleges ajándék volt mindazoknak, akik ismerhették Harrisont. Ono szeretetre méltó, csendes emberként emlékezett rá.

A Buckingham Palace részvétnyilvánító közleményt küldött Harrison családjának. Tony Blair ugyancsak részvétét fejezte ki, és azt mondta, a Beatles zenéje volt az ifjúságuk. "Milliók kezdtek el gitározni tanulni Harrison hatására." A szigetországban több helyütt is félárbocra eresztették a nemzeti lobogót.

[origo]

Korábban:

Meghalt George Harrison

Ajánlat:

George Harrison oldala