Új lakók a Dalszerzők Csarnokában

Vágólapra másolva!
Michael Jackson, Barry Manilow, Sting, Randy Newman és az Ashford & Simpson duó kerülnek idén a Dalszerzők Csarnokába. A dalszerzőket, akik egyébként egytől egyig előadóművészek is, júniusban iktatják be a 33. beiktatási ceremónia és estély keretében.
Vágólapra másolva!

Hal David, a csarnok elnökségi tagja és ügyvezetője február 11-én hirdette ki az idei díjazottak névsorát. Mint elmondta, az estély azért fontos, mert itt végre nyugodt, csendes körülmények között találkozhat a könnyűzenei élet krémje. Szerinte idén is nagyszerű és különleges eseménnyel számolhatunk.

A csarnokot az amerikai Nemzeti Könnyűzenei Akadémia üzemelteti, melyet Johnny Mercer alapított 1969-ben. Mercer az amerikai könnyűzenei dalszerzés legendás alakja, pályafutása alatt közel 1500 számot írt. Bár maga is sikeres énekes volt, igazán híressé azáltal vált, hogy olyan előadóknak írt dalokat, mint Nat Cole, Jo Stafford, Bing Crosby, vagy a nemrégiben elhunyt Peggy Lee.

Az akadémia rendezi magát a beiktatási ceremóniát is, miután a döntőbizottság kiválasztotta, kik részesüljenek a megtiszteltetésben. Jelölhetővé akkor válik valaki, ha már legalább húsz évet töltött a szakmában, és műveit egyaránt nagyra becsüli a közönség és a bizottság is.

Miután a jelölteket kiválaszották, az akadémia tagjai és a pop-ipar előkelőségei döntenek a beiktatottakról. Eleddig csaknem 300 hírességet szavaztak be legjobbak közé. A lista a tagok stílusát tekintve meglehetősen sokszínű, George Gershwintől Bruce Springsteenig sok műfaj képviselteti magát.

A 33. beiktatási ceremóniát június 13-án tartják a manhattani Sheraton Hotelben.

Korábban:
A beiktatásra összeáll a Talking Heads

CD-ajánló:
Michael Jackson-albumok