Jagger marad a Virginnél

Vágólapra másolva!
Mick Jagger a pletykákkal ellentétben továbbra is a Virgin lemezcégnél marad - közölte a tulajdonos EMI cég feje.
Vágólapra másolva!

A Virgint birtokló EMI Music Worldwide nemrégiben kinevezett igazgatója, Alain Levy cáfolta azokat a híreket, hogy ejtenék a Rolling Stones frontemberét legutóbbi, Goddess In The Doorway című lemezének gyenge eladási statisztikái miatt.

"Világszerte több mint 1,2 millió album fogyott Jagger szólóalbumából. Ezzel túlszárnyalta korábbi szóló próbálkozásait. Kifejezetten nagy sikert ért el Amerikában és Németországban. Teljesen abszurd dolog azt feltételezni, hogy kitennénk a kiadótól," - mondta az igazgató.

Az együttes a Sticky Fingers című nagysikerű lemezének 1971-es megjelenése óta van a Virgin kiadónál és Jagger a She's The Boss címú 1985-ben megjelent szólólemeze óta szintén nekik dolgozik.

A kiadó köztudottan hatalmas anyagi gondokkal küzd, s a leépítések folyamatosan zajlanak. Több nagynevű sztártól is megváltak már, s most mindenki azt várja, vajon még kik kerülnek az "utcára".


Korábban:
Mick Jagger az új Ned Kelly-filmben
Jagger lenézi az amerikai közönséget

Gyarapítsa CD-gyűjteményét!
Mick Jagger albumaival