Egy DJ segítheti újra az élre a Királyt

Vágólapra másolva!
Könnyen meglehet, hogy a nevét Junkie XL-ről a Presley család kérésére JXL-re változtató DJ remixének hála a június tizedikén újra kiadott A Little Less Conversation című Elvis-szám újra a brit slágerlisták élére kerül. Ezzel végre elhúzhatna a Beatles mellett, akivel a legtöbb no. 1 dal címéért folytatott versenyben első helyét 17 éve megosztani kényszerül.
Vágólapra másolva!

Fotó:RCA RecordsA Little Less Conversation újra felfedezését egy David Holmes-nak köszönheti,
aki úgy érezte, nem találhatna tökéletesebb számot Ocean's Eleven című mozi zenéjéhez. Ezután jött egy Nike reklám, mely szintén a dalra épül, s melyben számos híres és népszerű focista, többek között a Manchester sztárja, Eric Cantona is megjelenik, s az Elvis-szám újra slágerré vált. Illetve a szám remixe, melyet egy holland DJ készített el. Népszerűsége láttán a kiadói jogokat birtokló RCA úgy döntött, egy kislemezen újra megjelenteti a számot.

Elemzők szerint 25 évvel a szerző halála után a dalnak jó esélye van arra, hogy a héten a slágerlisták élére kerüljön, s ezzel történelmet írjon. A Királynak ugyanis ez lenne a 18. listavezető száma, s ezzel végre elhúzhatna a Beatles mellett, amellyel a legtöbb no. 1 dal címéért folytatott versenyben a dobogó első helyét 1977 augusztusa óta megosztani kényszerült. Ekkor jelent meg ugyanis - röviddel Elvis halála után - a Way Down című kislemez. A Beatles utolsó listavezető helyre került dala, a Ballad Of John And Yoko 1969-ben jelent meg.

A Little Less Conversation feldolgozását, mely egyben az első hivatalos Elvis-remix is, egy 34 éves amszterdami DJ készítette el. Junkie XL a Presley család kérésére a lemezen JXL néven szerepel. A rokonok ugyanis semmiképpen nem szerették volna, ha a szám kapcsán bármi is utal a számukra különösen rossz emlékű kábítószerre. A Király korai halálához - 42 évesen hunyt el - ugyanis nagyban hozzájárult drogfüggősége is.

A DJ elmondása szerint fogalma sincs arról, miért lehetett ő az első, akinek az Elvis-hagyatékot gondozó kiadó megadta a jogot az újrakeverésre. Azt gyanítja, az lehet a siker oka, hogy a Király énekhangján semmit sem változtatott. A legendás fekete hangon változtatni szerinte szentségtörés lenne.

Az Elvis-remixnek persze nem lesz könnyű dolga, ha az élre akar kerülni. Az elsőséghez ugyanis többek között az éppen angliai koncertkörúton tartózkodó Kylie-t is le kell győznie, akinek Love At First Sight című dala szintén hétfőn jelenik meg.


Korábban:
Alacsony születési súlya okozhatta Elvis halálát
Presleyt az ifjúságnak

Fórum:
Elvis Presley?

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
Elvis Presley albumaival!