Fatboy Slimet csalta a felesége

Vágólapra másolva!
Fatboy Slim felesége bevallotta: viszonya volt a szintén DJ Dan Peppével, de a románcnak már korábban vége szakadt. A népszerű rádiós műsorvezető ideiglenesen feladta munkáját is, csak hogy több időt tölthessen férjével és kétéves kisfiukkal. Zoe és Fatboy a történtek ellenére is hisznek abban, hogy sikerül rendbehozniuk félresiklott házasságukat.
Vágólapra másolva!

Zoe Ball nemrégiben bejelentette: átmenetileg szünetelteti rádiós pályafutását, hogy helyrehozhassák megromlott házasságukat a Fatboy Slim néven ismert DJ-vel, Norman Cookkal. Egyúttal vallott a szintén disc jockey Dan Peppevel folytatott románcáról is, hozzátéve, kapcsolatuk már korábban megszakadt. Zoe azért hozta nyilvánosságra a hírt, mert attól tartott, hogy előbb-utóbb fény derül a titokra, és mindenképp el akarta kerülni, hogy férje a bulvársajtóból értesüljön az esetről.

Fatboy Slim neje nyilatkozatára reagálva elmondta: csak a hétvégén szerzett tudomást Zoe és Dan Peppe viszonyáról, de ez semmit nem változtat azon, amit felesége iránt érez. "Megbeszéltük egymás közt a történteket, őszintén bevallott mindent, bocsánatot kért azért, amit tett, és úgy döntöttem, megbocsátok neki. Még mindig szeretem őt, és bármire képes lennék, hogy rendbe hozzuk a házasságunkat - azzal a feltétellel, ha nem találkoznak többé" - jelentette ki Fatboy, hozzátéve: kétéves kisfiuk, Woody érdekei is azt kívánják, hogy ők ketten együtt maradjanak.