Lebutítva adják ki újra a Let It Be-t

Vágólapra másolva!
Paul McCartney úgy döntött, újra kiadja a még Beatles-viszonylatban is különösen sikeresnek számító Let It Be-t - pontosan attól megfosztva, ami olyan sikeressé tette: a zenétől. Az album most ugyanis eredeti formájában jelenik meg, úgy, ahogy a producernek annak idején átadták.
Vágólapra másolva!

Forrás: Sony MusicPaul McCartneynak végül is összejött: úgy adják ki a Let It Be anyagát, ahogyan azt ő annak idején elképzelte. Az Apple Records gondozásában még idén napvilágot lát az anyag eredeti verziója, melyet annak idején az együttes nagy része teljesen reménytelennek talált, s végül Phil Spector producernek adott át, mondván: csináljon vele, amit csak akar. Spector pedig remekelt, a kritikusok szerint teljességgel élvezhetetlen, néhol csak egy-másfél perces számokból gyártott slágereket, amelyek jó pár fanatikus Beatles-rajongó előállításában segédkeztek, s mely fanatikusok később e számokat a gombafejűek zsenijének tudhatták be.

Spector annak idején mindent elkövetett az album sikeréért, és nem kis munkát végzett - komplett zenekari részletek, új hangok és megoldások kerültek a számokba. Egykori segédjének jutott a megtisztelő feladat, hogy most ugyanezt a munkát visszafelé végezze el - megfosztva a slágereket minden egyes kis hozzátett hangtól, visszajutva az eredeti verzióhoz, mely most lemezen is megjelenhet.

Macca milliárdjait persze nem csak ez a kis apróság gazdagítja az idén - turnéi és azok közvetítései mellett bizton támaszkodhat majd a DVD-n is megjelenő Beatles Anthology-ra, és nagyon valószínűtlen, hogy a nemrégiben megkerült Beatles-felvételek sokáig parlagon hevernének.