Európában folytatódik a Metallica-turné

Vágólapra másolva!
A húsz évvel ezelőtt alakult Metallica, mely immár a heavy metal nagyágyúi közé tartozik, európai turnéra készül. Az amerikai sikercsapat a nyár során a St. Anger című nagylemez anyagát ismertette meg a tengerentúli közönséggel, de decemberben láthatják őket élőben a hazai fanok is - sajnos nem itthon.
Vágólapra másolva!
Forrás: Universal Music
Forrás: Universal Music

James Hetfield és társai visszatérnek Európába egy rövid turné kedvéért, mely vélhetően nagyszerű hír a hazai rajongók számára. Negatívum mindössze annyi, hogy a jelenleg csupán tizenegy helyszínből álló mini-turné listáján nem szerepel Budapest. Európai útja előtt a Metallica Dél-Amerikában tesz majd egy nagyobb kört, majd Japánban ad pár koncertet, s csak utána érkezik a vén kontinensre. Biztosan lekötött fellépés a hannoveri (december 5.), a zürichi (december 8.), a párizsi (december 9.) és a londoni (december 20.), a többi helyszín még változhat. A www.los40.com által közölt listán nem szerepel sem Bécs, sem Budapest, így a fémzene hazai rajongóinak messzebbre kell utazniuk, hogy láthassák bálványaikat.

Majka és Dopeman szétmentek/szorakozas/zene/20030916majka.htmlYoko Ono levetkőzött/szorakozas/zene/20030916yoko.htmlMetallica-linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/kultura,_muveszet,_tarsadalom/muveszet/zene/mufajok/pop,_rock/pop,_rock_eloadok/kulfoldi_egyuttesek/Metallica/