Tiltólistára került Jacko új dala

Vágólapra másolva!
Eddig 19 állomás jelezte, nem fogja játszani a pedofil-botrányba keveredett Michael Jackson pénteken megjelenő One More Chance című dalát.
Vágólapra másolva!

Jackson korábbi slágereinek legújabb válogatása épp akkor jelent meg az Egyesült Államokban, amikor egy 12 éves, pszichiátriai kezelés alatt álló kisfiú vallomása alapján nyomozás indult a levitézlett popsztár ellen.

A Radio 1, Anglia egyik leghallgatottabb rádiójának programján egyáltalán nem fog szerepelni Michael Jackson One More Chance (Még egy esély) című dalát.

Az állomás szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta: szakmai szempontok alapján döntöttek a dal mellőzése mellett, a tiltás nem a botránynak köszönhető. "Jackson már nem az a fiatalok számára, aki egykor volt" - tette hozzá mégis kissé kétértelmű nyilatkozatában.

További 18, az Emap társaság tulajdonában levő rádióállomás nem játssza majd a pénteken megjelenő dalt.