Bono újabb kitüntetést kap

Vágólapra másolva!
A U2 énekese az elesett népek megsegítésén fáradozik már egy ideje, és egyben az AIDS elleni küzdelem iránt leginkább elkötelezett zenész. Ezúttal Martin Luther King családjától veheti át újabb kitüntetését január 17-én, Atlantában.
Vágólapra másolva!

Bono Vox, a U2 frontembere humanitárius munkája elismeréseként ismét díjat kap. Évek óta harcol az emberi jogokért, és a környezetvédelem elkötelezett híve is egyben. Az ír rocker rengeteget tett az afrikai országok felzárkóztatásáért, az AIDS-krízis kezeléséért, és számos alkalommal hívta fel a vezető nagyhatalmak politikusainak figyelmét az egyre szaporodó problémákra. Martin Luther King özvegye elmondta, hogy rendkívüli megtiszteltetésnek veszi, hogy ő adhatja át a kitüntetést a nagyszerű zenésznek.

"Neki sikerült fehívnia sok ember figyelmét arra, hogy léteznek náluk szegényebbek a Földön. Azt is elérte, hogy a hatóságok felfigyeljenek a problémára és elkezdjenek cselekedni annak megoldása érdekében" - közölte az asszony.

Az ír zenész szombaton Beyoncé Knowles, Annie Lennox, The Corrs, Anastasia, Brian May, Peter Gabriel és a világ több országából származó muzsikus társaságában lépett színpadra Dél-Afrikában az AIDS-betegek megsegítése végett rendezett jótékonysági koncerten. A nagyszabású eseményt Nelson Mandela szervezte.