Britney Spears újra facér

Vágólapra másolva!
Mindössze két és fél napig tartott Britney Spears és a vele egykorú  Jason Allen Alexander házassága. A 22 éves énekesnő szóvivője szerint a frigy egy "túlméretezett tréfa" volt csupán. Szemtanúk azonban azt állítják, hogy Britney egyáltalán nem volt tréfás kedvében, sőt kifejezetten nyugtalannak, izgatottnak tűnt. A két fiatal barátágosan vált el egymástól, Jason Allen már vissza is utazott Louisianába. Az érvénytelenítést szentesítő dokumentumok szerint az egykori férj nem támaszt semmiféle anyagi követelést Britneyvel szemben.
Vágólapra másolva!

Britney Spears szóvivője "túlméretezett tréfának" nevezte a 22 éves énekesnő és a vele egykorú Jason Allen Alexander esküvőjét, amelyet a hét elején érvénytelenítettek.

Britney és Jason Allen a Palms Casino Hotel Las Vegasban szállt meg, és a hozzá tartozó Ghostbar nevű szórakozóhelyen töltötte a múlt péntek estét. A hosszúra nyúlt éjszaka után 2004. január 3-án, azaz szombaton hajnalban a pár a Little White Wedding Chapelhez hajtatott, hogy "valami vad dolgot műveljen". Ekkor azonban - az ehhez szükséges engedély hiányában - még nem léptek frigyre a neves kápolnában. Beszerezték a szükséges iratokat, majd ezt követően megtartották a ceremóniát, amelyről videofelvétel is készült. (A rögzített anyag másolatáért egyébként vaskos összegeket kínáltak a bulvármagazinok, ám az egyelőre nem vált publikussá.)

A Louisiana államból, Britney szülővárosából származó fiú egyes hírforrások szerint Britney gyerekkori szerelme volt, mások szerint szinte csak néhány nappal ez esküvő előtt, a szilveszteri buli alkalmával kerültek közelebb egymáshoz, miután az énekesnő felhívta és Vegasba invitálta rég nem látott ismerősét.

A popsztár és újdonsült férje nem sokkal az esketési szertartás után már alá is írta a házasságkötés érvénytelenítését. Az ehhez szükséges dokumentumokat hétfőn be is nyújtották Las Vegas-i bírósághoz "kibékíthetelen ellentétekre" hivatkozva, amely alapján az illetékes bíró röviddel ezután érvénytelenítette házasságukat. A felperes, azaz Britney Jean Spears indoklása szerint "nem mérték fel kellőképpen tettük jelentőségét, alig ismerték egymást, és nem gondolták át, házasságkötésük milyen kötelezettségekkel jár. Olyan alapvető kérdéseket sem tisztáztak, vajon hol kívánnak közös otthon teremteni maguknak vagy hogy szeretnének-e gyereket."

A fiataloknak a dokumentumok szerint egymással szemben semmilyen jellegű anyagi követelésük nincs, állítólag barátságos hangulatban váltak el egymástól, a papírok aláírása után együtt vacsoráztak egy közeli étteremben, mielőtt Jason Allen hazautazott.

Bár a hivatalos indoklás szerint Britney ittas volt, amikor kimondta "a boldogító igent", egy, a nevük elhallgatását kérő pár azt állítja, a szakadt farmert és baseballsapkát viselő Britney egyáltalán nem tűnt részegnek, és ami azt illeti, nem éppen tréfás kedvűnek, sokkal inkább feszültnek és izgatottnak látszott. "Annyi bizonyos, hogy nagyon jól érezte magát Vegasban. Ki tudja, miért csinálta? Egyedül Britney tudná megmondani, mi okból tette" - fűzték hozzá.