Hip-hopos himnusza lesz Európának

Vágólapra másolva!
Az Európa Tanács népszerűbbé akarja tenni Beethoven Örömódáját, amely a több tucat országot tömörítő kormányközi politikai szervezet mellett az Európai Uniónak is a himnusza. A zenemű könnyebb befogadhatósága érdekében ezért elkészíttették annak techno, trance, hip-hop és dzsessz stílusú átiratát.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Beethoven

Húsz különféle, manapság népszerű zenei stílusban készült változat Beethoven Örömódá-jának prelúdiumából azért, hogy az európai ifjúsági eseményeket kevésbé szertartásos muzsika kísérje, valamint, hogy a média a rövid verziókból válogathasson. Az Európa Tanács már kiadta az új Örömóda-feldolgozásokat CD-n, hogy a tévé- és rádióállomások ezzel a hanganyaggal illusztrálhassák az Európa témájú adásokat.

A himnusz hivatalos változata egy 1971-es Herbert von Karajan-felvétel - mondta el Alun Drake, az Európa Tanács Örömóda-tervének egyik kiötlője, aki azt is közölte, hogy ez a verzió továbbra is a legnagyobb európai rendezvények kísérőzenéje marad.

Az Európa Tanács kormányközi politikai szervezet, amelyet 1949. május 5-én hoztak létre, ma 45 ország 800 millió lakosát tömöríti. Az Európa Tanács mellett, 1986 óta, az Európai Unió hivatalos himnusza szintén Beethoven Örömódá-ja.