Sajtófotó-kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Vágólapra másolva!
Csütörtökön, március 25-én nyílik meg a XXII. Magyar Sajtófotó kiállítás Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A tárlat anyagát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Magyar Fotóriporterek Társasága (MFT) által kiírt verseny képeiből állították össze. A pályázatra 256 alkotó 5317 munkája érkezett be, ezek közül válogatta ki a Kis-Kuntler Árpád vezette zsűri a díjazott alkotásokat.
Vágólapra másolva!

A január végén közzétett eredmény szerint Benkő Sándor, a Vas Népe munkatársa Utolsó nap a tűzősoron, valamint a szabadúszó Magyar Ádám Mindennapok egy bentlakásos fiúiskolában című sorozata nyerte el a XXII. Magyar Sajtófotó pályázat nagydíját.

A hír-eseményfotó kategóriában Müller Judit (szabadúszó) képét ítélték a legjobbnak, a második helyet Túry Gergely (HVG), a harmadikat Kovács Tamás (MTI) szerezte meg.

A képriportok között a bírálóbizottság Gárdi Balázs (szabadúszó) munkáját ítélte a legkiemelkedőbbnek, mögötte Bruzák Noémi (MTI) és Végel Dániel (szabadúszó) végzett.

Az emberábrázolás-portré kategória egyedi művei közül az első két helyre Aknay Csaba (szabadúszó) egy-egy munkáját, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szandelszky Béla (Associated Press) egy-egy munkáját tartották érdemesnek, a sorozatok készítői közül Dóka Béla, Hajdú András és Bege Nóra (mindannyian szabadúszók) nyert díjat.

Forrás: MTI
Túry Gergely: Zárd be

A művészetet, a tudományt megjelenítő egyedi felvételek közül a legjobbnak Fejér Gábor (Népszabadság) munkáját ítélték, míg a második helyet Nagy Norbert (Elixír Magazin), a harmadikat Czimbal Gyula (MTI) szerezte meg; a sorozatok közül az első és a harmadik díjat is Gárdi Balázsnak, míg a másodikat a szintén szabadúszó Fazekas Istvánnak ítélte a zsűri.

A sport kategóriában az egyéni felvételek közül a két legjobbnak Földi Imre (MTI) egy-egy munkáját találták, a harmadik helyet Németh Péter (Nemzeti Sport) szerezte meg. A sorozatok közül első helyre Szalmás Péter (Népszava), a másodikra Szabó Miklós (Blikk), a harmadikra Gárdi Balázs anyagát rangsorolták.