Vágólapra másolva!
A Sun című brit napilap listája szerint Nagy-Britannia leggazdagabb popsztárja a 35 év alatti korosztályban a 30 éves Robbie Williams, akinek a vagyona 60 millió font körül van.
Vágólapra másolva!

Williamsnek van Sussexben egy hétmillió fontot érő, XVIII. századi kastélyt idéző vityillója, a londoni Holland Parkban egy ötemeletes háza egy millióért, és Chelsea-ben egy ugyanennyit érő luxus apartmanja. Ezen kívül Los Angelesben is fenntart egy öt hálószobás házat, ami hárommilliót ér.

Talán Robbie itt talál nyugalomra, mert az eddig kiadott lemezei szinte észrevétlenek voltak az USA piacán. Így nem kell attól tartania, mint Angliában, hogy szinte "széttépik" a rajongók, ha felismerik az utcán.

A lista második helyén a néhány éve még szinte ismeretlennek számító énekesnő Dido szerepel 20 millió angol fonttal. Őt a "fűszeres lányok" követik, elsőként Victoria Beckham (15 millió), majd Melanie C (12 millió) és Emma Bunton 10 millióval. Egy újabb lánycsapat az All Saints énekesnője, Shaznay Lewis szerezte meg a 6. helyet 8,5 millió fonttal, pedig ez a formáció már három éve megszűnt.

A következő zónában végre feltűnik egy ír fiatalember is, az egykori Boyzone-ból szólópályára lépő Ronan Keating, aki ugyanannyit gyűjtött be, mint az előző versenyző. Az rockzenéből érkező első fickó a listán Chris Martin, a britek legnagyobb rockreménységének, a Coldplay bandának a frontembere. Ő jelenleg hatmillió fontnál tart.

A Top 10-ben egyértelmű a nőuralom, mert a 9. helyet a mindössze 18 éves Charlotte Church énekesnő szerezte meg 5,7 millióval, megelőzve az újabb Spice Girlt, Mel B-t, aki négymillió fontot énekelt eddig össze.

Végül, összehasonlításul nézzük, hol tartanak a szakma régi motorosai: a 10. leggazdagabb öreg rocker Ozzy Osbourne 80 millióval, míg az élen évek óta behozhatatlan előnnyel Paul McCartney áll 725 millió angol fonttal.