Mel B kiadja konyhai melléktermékeit

Vágólapra másolva!
Új album megjelentetését tervezi Scary Spice, avagy Melanie Brown. Az egykori Spice Girl jelenleg a Broadwayen futó Rent című musicalben játszik, de szabadidejében új dalokon dolgozik.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

Nem csak fütyüli és dúdolgatja a dalokat, néhányat már fel is vett egy londoni stúdióban. Elmondása szerint a dalokat két barátjával a konyhájában írták, és néhányban a punkos elemek, néhányban pedig a zongora és az akusztikus gitár dominál, de semmiféleképpen nem R&B-lemezt fog készíteni.

Az énekesnőnek jelenleg nincs lemezszerződése, és tervei szerint ahelyett, hogy kiadóhoz rohanna, először élőben, kisebb koncerteken szeretné tesztelni a nótákat.

Melanie B - Victoria Adams, Geri Halliwell, Melanie C és Emma Bunton társaként - a kilencvenes években tűnt fel, a Spice Girls tagjaként. A női kvintett szétesése után szólókarrierbe kezdett, előbb kislemezekkel jelentkezett (I Want You Back, Tell Me, Feels So Good), majd 2003-ban kiadta első albumát is, Hot címmel.