Halálos fenyegetések egy koncert miatt

Vágólapra másolva!
Jamelia egy darabig ellenállt, végül belátta, hogy nem jó feleslegesen kockáztatni. Lemondta birminghami koncertjét, mivel több halálos fenyegetést kapott.
Vágólapra másolva!

Nemcsak az énekesnő került kellemetlen helyzetbe, ugyanis a névtelenségbe burkolózó alak, a fenyegetőző "ellenség" Jamelia zenészeinek és közeli barátainak is küldött sms-t. Ez rendkívül ijesztő volt a csapat számára, hiszen ha a mániákus ismeretlen nem sajnálta az időt és a fáradságot arra, hogy kinyomozza a telefonszámukat, akkor ennél csúnyább dolgokra is hajlandó lehet.

"Jamelia megijedt, és pusztán csak annyit akar, hogy lefújják a koncertet. Ő maga sem tudja a gyűlölet okát. Nagyon szeretett volna fellépni a saját városában, nagy tömeg előtt, de nem volt más lehetősége, meg kellett hozni ezt a döntést" - nyilatkozta az énekesnő egyik ismerőse. A BRMB - Party in the Park nevű fesztiválon tűntek volna fel, de ezt a koncertet végleg törölni kellett.

"Ha Jamelia fellép a BRMB - Party in the Park fesztiválján, biztos lehet abban, hogy ez lesz élete utolsó koncertje" - ez állt a végső sms-ben, és mivel korábban már több fenyegetés érkezett, ez az üzenet egyben az utolsó csepp volt a pohárban. A rendőrség már nyomoz az ügyben, és a jelek szerint egy birminghami illető lehet a gyűlölködő, egy olyan férfi, aki tíz évvel ezelőtt kapcsolatban állt Jamelia családjával.

A művésznő azért nem vonul vissza a zenéléstől: vasárnap a Capital FM szabadtéri buliján lép fel Londonban - hacsak egy őrült meg nem fékezi addig.