Madonna ma ünnepli 46. születésnapját

Vágólapra másolva!
A pop királynője ma ünnepel. Negyvenhat éves lett, de ennek ellenére még mindig őt tartják a szakma legkeményebben, legszívósabban dolgozó hölgyének. A showbusinessben két évtizede jelen van, meghatározó szereplő, stílusformáló és irányt mutató karakter.
Vágólapra másolva!

Húsz éve a legnagyobbak közt: Madonna immár betöltötte a 46. életévét. A pop nagyasszonya a napokban Londonban koncertezik (mindenhol telt ház előtt, természetesen), innen Dublinba, Párizsba és Lisszabonba utazik majd, újabb fellépések miatt. Turnéjának európai része egyértelműen sikeres, hatalmas bevétellel kecsegtet, például Portugáliában ölik egymást a jegyekért - mivel ott még soha nem lépett fel, így ott is hatalmas az érdeklődés. Amerre jár, Madonna nyomban címlap lesz: így volt a Vogue Paris esetében, vagy a belga Focus című neves magazinnál is. Európai fellépései után tervei közt szerepel, hogy New Yorkba utazzon, hogy egy vallási iskolát nyisson gyerekek számára.

A vallásnál maradva: Madonna a közelmúltban kijelentette, hogy múltbéli fékezhetetlenségének, extravagáns, szexuálisan túlfűtött viselkedésének vége. Elmondása szerint a spirituális újjászületésben a zsidó miszticizmusnak is nagy szerepe volt: megtanulta, hogy miként szabadulhat meg önzésétől és énkultuszától, hogy ezáltal befelé fordulóbb, analitikusabb személyiséggé, jobb emberré válhasson.

Jicak Keduri rabbi Izrael egyik legelismertebb kabbalistája, akivel a szupersztár is szívesen találkozna szeptemberben, amikor a Közel-Keletre látogat. A rabbi a Maariv című lapnak nyilatkozott, felettébb szűkszavúan, ám egyértelműen elutasítóan: "Nem ismerem, nem tudok róla semmit, és nem fogok vele találkozni" - A vallási vezető hozzátette, hogy a Kabbalát nem gyakorolhatják nők, sem pedig olyanok, akik nem zsidónak születtek, úgyhogy a popsztár, aki kétségkívül nő, ráadásul katolikus szellemben nevelték, végképp kívül esik a körön.

Közben a lelki békéjét kereső Madonna mindenképpen a legjobbat akarja nyújtani brit rajongóinak, épp ezért elhatározta, hogy a koncert előtt egy úgynevezett "békés szobában" relaxál majd. Az énekesnő a manchesteri Evening News arénában a hétvégén két koncertet is adott, és a szervezőktől azt kérte, hogy biztosítsanak számára egy olyan helyet, ahova nem jön be semmi zaj, hogy nyugodtan meditálhasson a fellépései előtt. Különleges kérése az volt, hogy a falakat zöld textil borítsa, a földön szintén zöld párnákat helyezzenek el, mert mindez segíti a misztikus gondolatainak áramlását. "Azt sem akarja meghallani, hogy egy gombostű leesik, és minden zöld kell, hogy legyen, mert az a legjobb a meditáláshoz. Ő ezt csak békés szobának nevezi" - kommentálta az egyik koncertszervező.

A fellépések előtt nem csak meditációval, hanem sörrel is készül: Madonna legújabb hóbortja nem más, mint hogy több pohár Guinness sört iszik a Re-Invention turné koncertjei előtt. Az énekesnő a brit és ír kultúra egyes elemeit nagy lelkesedéssel veszi át, mióta összekötötte életét Guy Ritchie angol filmrendezővel. "Úgy találta, hogy a sör nagyon feldobja a koncertek előtt, és különleges löketet ad az előadásnak. Rendes, egypintes pohárban kell, hogy megkapja az italát, az éppen megfelelő hőmérsékletűre lehűtve, mert csak úgy issza meg. A stáb több tagját is megfertőzte már, akik azóta mindannyian esküsznek a Guinnessre" - szivárogtatta ki az információt egy stábtag. A Kabbala-hívő előadó a sörözés mellett harminc percig imádkozik, mert hite szerint az is elősegíti a fellépés sikerét.