Madonna saját sörét kortyolja

Vágólapra másolva!
Híres művésznők adták már nevüket izgató fehérnemű-kollekcióhoz, egzotikus parfümhöz. Volt, aki arcát és dalát adta egy autóért, akadt, aki sült krumplit és hamburgert népszerűsített. Ezúttal Madonnáról neveztek elé egy sörfélét.
Vágólapra másolva!

Egy manchesteri sörfőzde vezetői szeretnék, ha városuk szomjas lakói sokáig emlékeznének a várost a Re-invention turné során érintő művésznő fellépésére, így Madonnáról neveztek el egy sörfélét, írja a Sun. Az ital a megtisztelő Material Girl Ale nevet kapta, az énekesnő korábbi slágere alapján. A 7,5%-os alkoholtartalommal rendelkező sör palackján lévő címke hasonló Madonna Immaculate Collection nevű albumának borítójához.

A cég egyik embere jelezte, hogy ez a gesztus azért született, mert visszavárják Madonnát. "Azért főztük ezt a sört, hogy megünnepeljük Madonna visszatérését, tíz év után. Adtunk is neki egy rekesznyi sört, hogy megigya a színpad mögött - de nem vagyunk benne biztosak, hogy valóban kipróbálta-e" - aggodalmaskodott a sörfőzde embere.

A cég először egy rekesz italt készített, hogy megünnepelje a popcsillag turnéjának első manchesteri állomását - majd a rajongók követelésére további 300 palacknyi italt adtak el.