Victoria Beckham nem dalol többet

Vágólapra másolva!
Victoria Beckham visszavonul a zenei élettől. A harmincéves egykori Spice Girl a napokban döntött úgy, hogy hiábavaló minden erőfeszítés, szólóban már soha nem lesz olyan sikeres, mint egykor, a lányokból álló kvintett tagjaként.
Vágólapra másolva!

"Posh Spice végre bevallotta azt, amit közülünk már nagyon sokan tudtak jó ideje - hogy ő soha nem volt a legjobb énekes" - írja kissé gúnyosan az Ananova. Posh Spice nem próbálja megmászni a slágerlistákat, helyette inkább a ruhatervezésre összpontosít. "Úgy hiszem, hogy igen nehéz lenne folytatnom a zenei karrieremet. A zenei ipar már nem az, ami volt. Tudom, hogy soha nem tudnék én lenni a világ legjobb énekesnője. Ezzel tisztában vagyok" - nyilatkozta kissé keserű őszinteséggel a Daily Mailnek.

Ha saját muzsikával nem is, saját ruhával még megajándékozhatja híveit. "Ugyanakkor minden, ami a divattal kapcsolatos, olyan természetes nekem. Spanyolországban élek, két gyereket nevelek. Ez elviszi időm nagy részét. A maradék idő pedig a tervezésé, ami az egyik nagy szenvedélyem" - tette hozzá az immár visszavonult énekesnő, akinek tavaly egy kislemeze még felkúszott a slágerlisták harmadik helyére - de a kritikusok szerint ez az impozáns eredmény csak az igen költséges reklámhadjáratnak volt köszönhető.

Októberben már lehetett sejteni, hogy feladja. "Énekesnői karrierem minden bizonnyal azért nem akar beindulni, mert nem vagyok elég tehetséges" - nyilatkozta akkor David Beckham felesége a nemrég elkészült farmerkollekciójának a bemutatóján. Láthatóan a ruhatervezésben találta meg azt a területet, ahol érvényesülni tud. Elmondása szerint nagy örömmel tölti el, hogy a tervezéskor az agyát is használnia kell. "A karrierem során először csinálok olyasmit, amit szeretek és amihez érzékem is van" - nyilatkozta.

1996-ban jelent meg a Spice Girls első kislemeze, majd a lánycsapat villámgyors karriert futott be, 35 millió eladott albummal és 25 millió kislemezzel. Két évre rá Geri Halliwell (Ginger Spice) kilépett, ugyanabban az évben Posh hozzáment David Beckhamhez (két gyerekük van, Brooklyn és Romeo), majd 2000-ben szétvált a kvartetté fogyott együttes. Egy évvel később Victoria még megjelentetett egy önéletrajzi könyvet és egy albumot, több kislemezzel, de azóta csak kevés babér termett számára.