A Queen már biztosan fellép Mandela új segélykoncertjén

Vágólapra másolva!
Nelson Mandela újabb jótékonysági megakoncertet tervez, hogy a bevételből az AIDS-betegek és HIV-vírus-hordozók helyzetén javítsanak, hogy újabb kampánnyal figyelmeztessék az afrikaiakat a betegségre. Március közepét szemelték ki a szervezők.
Vágólapra másolva!

Mandela 2005 márciusát nézte ki, akkor szeretné összehozni a segélykoncertet - írja a Reuters. Más előadók, együttesek mellett a Queent is Dél-Afrikába csábítja egy tévé által is közvetített monstrekoncertre - mint ismeretes, a Queen frontembere, énekese, Freddie Mercury is AIDS-ben halt meg 1991 novemberében.

A nyolcvanhat éves Mandelát 1997-ben választották meg Dél-Afrika első fekete elnökének - azóta az AIDS-elleni küzdelem elkötelezett híve, ugyanis Dél-Afrika különösen nehéz helyzetben van ebben a tekintetben.

A statisztikák szerint tavaly hárommillió ember halt meg AIDS-ben. 34 és 46 millió közé teszik a fertőzöttek számát világszerte - Dél-Afrika pedig különösen fertőzött régiónak számít, ugyanis 5,3 millió vírushordozóról tudnak, amivel első helyen áll a szomorú listán.

Tavaly novemberben világsztárok a szabadságharcos Mandelával karöltve arra hívták fel a világ figyelmét, hogy az afrikai AIDS-helyzet az egész kontinenst az éhezésnél, háborúknál is nagyobb mértékben sújtó katasztrófává vált, melynek megoldásához elsősorban nem pénzre, hanem nemzetközi összefogásra és felvilágosításra van szükség. Akkor Beyoncé Knowles, Annie Lennox, Bono, The Corrs, Anastasia, Brian May, Peter Gabriel és a világ több országából származó zenész lépett színpadra Dél-Afrikában az AIDS-betegek megsegítése végett rendezett jótékonysági koncerten.

A 2005-ös tervezetre visszatérve: a Queen a napokban már bólintott, de a Free és a Bad Company énekese, a mostanában a Queennel együtt emlegetett Paul Rodgers is igent mondott a felkérésre. A koncert szervezői további neves előadókat ígérnek jövő márciusra.