Hírességek állnak Bush mögé

Vágólapra másolva!
Az amerikai választások előtt példátlan összefogás volt tapasztalható a demokrata érzelmű zenészek közt, sokan hallatták szavukat, sok híres előadó ostorozta az elnököt. Most csend van a korábbi Kerry-táborban, gitárszó sem hallatszik - ellenben a másik oldal vígan ünnepel.
Vágólapra másolva!

A Frasier című NBC-sorozat sztárja, Kelsey Grammer, Gloria Estefan énekesnő, Hilary Duff tinibálvány, az 2003-as American Idol című zenei tehetségkutató győztese, Ruben Studdard és a popénekes Jojo is azok közt vannak, akik támogatják Busht, és részt vesznek az elnöki beiktatáson. A szervezők tegnap adták ki az előzetes listát - ezen szerepelnek azok a színészek, zenészek és hírességek (többek közt visszavonult amerikaifutball-játékosok), akik már biztosan feltűnnek majd a republikánusok ünnepén, hogy a várhatóan több ezres tömeget szórakoztassák.

Természetesen az elnök lányai, Jenna és Barbara is ott lesznek a zenés-látványos eseményen. Több együttes szórakoztatja majd az egybegyűlteket két napon át: az első koncert a pompás "America's Future Rocks Today" címet viseli, a második ünnepség pedig a hangzatos "A Celebration of Freedom" néven fut.

Nem véletlen, hogy az R.E.M. vagy Bruce Springsteen nem lett meghíva erre az eseményre, holott ők is büszke patrióták. Művészekből ilyen mély emóciókat még nem váltott ki amerikai elnökválasztás, mint a tavalyi. Egy impozáns koncertsorozattal ősszel Kerryt támogatta Springsteen, a Dixie Chicks, a Pearl Jam, az R.E.M., Bon Jovi, Cher, James Taylor, a Green Day, Tracy Chapman és még sokan mások - ők ezúttal hiányoznak az emelvényről.