Miért nem éli túl a cserepes bazsalikom?

sparosbazsalikom
Vágólapra másolva!
Háziasszonyok százai próbálkoztak már a hipermarketekben vett cserepes növények átültetésével, szeretgetésével és életben tartásával, a legtöbb esetben sikertelenül. Miért hal meg a bolti cserepes és hogyan érdemes otthon mégis nekiállni a fűszernövény nevelgetésének?
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

A legnagyobb baj, hogy a boltok polcain váró bazsalikomok, kakukkfüvek és menták nagy része már nincs jól - mondta egy neve elhallgatását kérő kertészet-vezető. A Pest-megyei családi kertészet igazgatója szerint a növények egészségtelenül kis cserépben, kevés, tápanyagszegény talajban várják a vásárlókat. Sokszor arra sem ügyelnek, hogy a növény gyökereit megóvják, ezt a szökevény átültetésekor mindenki maga megfigyelheti, ezeket nem szobanövénynek, hanem cserepes vacsorának árulják. A cserépben tovább húzza, mint a leszedett levél a hűtőben, szállítás közben. Ezek a növények eredetileg nem honosak itthon, ráadásul még a gyökereit is szétvagdossák, ami erősen gyengíti a túlélési esélyeket - tette hozzá.

Ha mégis szeretnénk friss fűszernövényt otthonra, minél nagyobb cserepű bokrot vegyünk egy kertészetben, amit növénynek szánnak, nem instant fűszernek, lehetőleg azonnal ültessük át egy minimum két számmal nagyobb cserépbe és bőven öntözzük meg, mert nem tudhatjuk biztosan, hogy mikor locsolták meg utoljára. A fűszernövények többnyire teljesen jól érzik magukat a laza szerkezetű általános virágföldben, a lakás legvilágosabb pontján vagy az erkélyen. Ha évelő (zsálya, rozmaring, menta, levendula) és túl is élte a szezont a szerzemény, évente érdemes átültetni őket egy mérettel nagyobb cserépbe. A túl gazdag és folyamatosan öntözött talajtól gyorsabban nőnek ugyan, de halványabb lesz az ízük. A menta a renitens, szereti az árnyékot és a vizes, gazdag talajt. Még könnyebben megúszhatjuk a helytelenül tárolt bolti cserepesek nevelésének kudarcát, ha a fűszernövények magját vetjük el. Érdemes a zöldségekhez hasonlóan tavasszal vetni, és jó esetben már három hónappal a vetés után friss bazsalikomot ehetünk.

A képen egy hiperben vásárolt, mégis hónapok óta túlélő bazsalikom, igaz, gazdája néha olaszul megkérdezi tőle hogy van és felszólítja, hogy ne dögöljön meg.