Életem első polipja

2012.05.31. 9:01

Bori soha nem evett még kagylót, de garnélát, polipot, tintahalat sem. Sőt a csáppornóról se hallott életében. Nem kíméljük, ő pedig keményen tanul.

Forrás: [origo]

A sorozat első részében Bori, aki soha életében nem evett még halat, lelkesen elpusztított lazacot, pisztrángot és nyelvhalat. Ma szintet léptünk.

Életem első halélménye után egy új világ nyílt ki előttem: felütöttem imádott szakácskönyveim eddig mellőzött halas fejezeteit, ácsorogtam a piacon a halas előtt, de a herkentyűktől még így, megtáltosodva is rettegtem. Próbáltam önterápiával kigyomlálni a rég berögzült félelmeket. A nagy pillanat közeledtével azt mormoltam magamban, hogy nem, a polip nem kezd el szaladgálni odabenn a lábaival, miután lenyeltem, a rák pedig nem giliszta.

Garnéla

A garnéla kiváló bevezető alapanyag a vízben élő állatoktól rettegőnek. Édes, behízelgő, rendkívül szép, remekül fűszerezhető. Sőt jól rágható, ismerős, hússzerű állaga van, ezzel tudtam, nem lesz gond. A biztonság kedvéért olcsó népszerűségre törekedtem, korianderrel, nádcukorral, chipotléval és fokhagymával fűszereztem a kis nyavalyásokat, amelyeket Bori simán megevett.

A garnéla szép, narancssárga, puha, ellesem a technikát: az ollójánál megfogom, a tövénél leharapom, ennyi. Elsőre nagyon furcsa, rágnivaló, de semmiképp nem rágós állag és meglepően édes íz. Határozottan hús jellege van: a másodiknál már az állag sem furcsa, pusztán maga a tény, hogy olyasmit eszem, amit azelőtt még soha.

Karamellizált garnéla

Polip

A polip utálatos állagával vigyáznom kellett, mert ha Bori gumisat kap, még azt hiszi, ez ilyen, tehát rossz, és úgy jár, mint más ismerőseim, akik egy rossz pacal miatt évtizedekig maradtak le a pacalról. Óriási felelősség, ezért bébipolipokat vettem, rommá potyoltam őket, és a pulpo gallego, a világ legjobb polipreceptje mentén indultam el a fűszerezésben. A gallego nagy polipok csápjaiból készül, ezért ez a bébiváltozat kicsit felemás, de a rengeteg lime és a fűszerpaprika az omlós polippal ízlett Borinak, akiről közben kiderült, imádja a citromot és a paprikát együtt. Ki nem?

A poliptól nagyon félek. Megenni egy egész állatot, fejestül, lábastul, mindenestül? A horvát tengerpartokon látott halászok képe kísért, szerencsére Anna megmutatja a követ, amellyel hozzájuk hasonló technikával klopfolta ki őket. Ezért puhák. Kiürítem az agyam, és örülök a kedves ízpárosnak, a harapással még várok: nagyon furcsa állagra számítok. És nem: lényegében húsnak mondható, jól rágható, enyhe ízű, finom. Tényleg izgalmas dolog polipot enni.

Paprikás bébipolip

A tintahal kevésbé volt izgalmas feladat, de volt egy recept, amelyet régóta ki akartam próbálni, és ez kiváló alkalom volt. Véres hurkát tömködtünk a tintahal kis testébe, majd hurka módjára sütöttem meg ezt a fura szerzetet, Bori pedig simán megette ezt is, nem véletlenül. A véres hurkával töltött tintahallal sokkal több a munka, mint amennyi értelme van, mert a véres hurka karaktere agyonnyomja a halvány tintahalat, bélnek meg kicsit drága a lelkem a magyar fővárosban.

A tintahallal kapcsolatban rossz emlékeket őrzök, és valóban, ez az egyetlen, amitől, ha rosszul nem is vagyok, de odáig sem. Kemény, porcos állaga van, íze viszont nem igazán: szépnek szép, de karaktert itt csak a hurkától kapott.

Véres hurkával töltött tintahal

Kezdődnek az izgalmak

Úgy tippeltem, a kagyló nem fog menni, ráadásul Bori testvére nemrég kagylótól lett rosszul, ahogy már én is jártam, a kagyló kegyetlenül romlékony. Ez a tény nem nagyon lendítette előre a kóstolás ügyét. De igazán semmi nem szólt mellette. Mert a kagylót szőröstül-bőröstül megesszük, amire a második narancssárga test rögtönzött boncolásánál rögtön fény derül.

- Azok ott a belei?

- Hát, én nem tudom van-e a kagylónak olyan, de ugorjunk, tengervizet szűröget, nem lehetnek benne akkora kulák.

- És az mi?

- Nem tudom, és nem is akarom tudni.

Mégis sikerült. Őrület.

A végére marad a kagyló, a legfurcsább dolog, amit emberek által megenni láttam. A szertartásos kagylófogyasztás, a bontogatás mindig is lenyűgözött: meg is tanulom, hogyan kell csinosan enni. A kagyló azonban nem hús. Puha, de nem gumis állagú, csúszós, de nem nyálkás. Előbb édeskés, enyhe elő-, majd egy enyhe kesernyés utóíz. Az élmény egészen más, mint amilyennek képzeltem, de még jó néhány alkalomra van szükség ahhoz, hogy feldolgozzam.

Tejszínes fekete kagylóleves

Paradicsomos fekete kagylós tészta

A következő héten igazi halakat eszünk Borival, harcsát, csukát, tőkehalat és vége a jótékony agyonfűszerezésnek. Mélyül a víz.

Úgy látszik, amit azelőtt halíznek gondoltam, biztosan nem létezik, mert a herkentyűk egyikénél sem éreztem. Lassan két csoportba rendeződnek a vízben élő állatok: amiket meg lehet enni, és örülök, hogy tudom, milyen. A másik, amit most azonnal újra akarok: a herkentyűk közül ebbe került a garnéla és a polip is.