Robbanó gyomor és vodkás tampon a lánclevelekben

Vágólapra másolva!
Egy álhírnek könnyű bedőlni. Étel-ital témakörben itt vagy néhány nagy népszerűségnek örvendő darab. Felrobbanunk a kóla-mentostól? Kondom helyett jó a Mountain Dew? Miért olvassunk utána a szenzációs híreknek?
Vágólapra másolva!

A Wendy's étteremláncról az a hír járta, hogy a csilijükben valaki talált egy levágott emberi ujjat. És valóban, egy kaliforniai nő legalábbis ezt állította, nyilván tetemes kártérítést várt a cégtől. A nyomozás közben azonban kiderült, hogy az ujj, ami a csiliben volt, nem a Wendy's-ben került az ételbe, maga az asszony tette bele férje egyik kollégájának nemrég levágott ujját (nem a nő vágta le az ujjat, munkahelyi baleset volt).

Az amerikai tinédzserek állítólag vodkába áztatott tampont helyeznek fel maguknak, ezzel gyorsítva a berúgást. A Huffington Post szerint gyakorlatilag lehetetlen berúgni az alkoholos tampontól, az újság, önkéntesekre hivatkozva állítja, a vodkás tampon csíp is, úgyhogy nem sok értelme van a használatának.

Többször körbejárt az a lánclevél, ami szerint egy kisfiú gyomra szétrobbant, mert mentost és diétáskólát fogyasztott egyszerre. Mivel a házi kísérletek azt mutatták, hogy a kóla tényleg kitör az üvegből, ha beledobunk egy cukorkát, elképesztően sokan hittek benne. A bélbe azonban akkora kóla és mentos mennyiség kéne, ahhoz, hogy felrobbanjon, amekkorát képtelenség beletölteni.

Állítólag egy időben néhány amerikai tinédzser a kondom használata helyett Mountain Dew-t ivott, mert állították, a nagy mennyiségű üdítő csökkenti a spermaszámot. A tinik a sárga színnel magyarázták a spermaölő tulajdonságot. Mivel a hír Magyarországra is elért, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság tesztelte az italt és kiderítette, hogy a sárga színanyag nem veszélyes semmilyen élőlényre, így a spermákra sem.