Furmint ünnep Mádon

Vágólapra másolva!
A furmintot és általában a borokat ünneplik szeptember 7-én és 8-án Mádon.
Vágólapra másolva!

A 22. alkalommal megrendezett Furmint Ünnep több helyszínen kínál programokat. A regisztrációhoz kötött dűlőtúrák mellett a legtöbb mádi pince várja a látogatókat, szüreti felvonulás tartanak, a Mádi Zsinagógában előadást tart Jávori Ferenc (Fegya) és Dunai Tamás. A gyerekeket az Alma együttes koncertje, népi játékok és kézműves foglalkozások várják. A furmint színpadon fellép többek között a Csík zenekar, Ferenczy György és a Rackajam, a Vivat Bacchus, az Esthajnal zenekar, Rúzsa Magdi és a Hollóének.
További részletes információt itt és itt talál.