Gyári jegeskávékat teszteltünk - sajnos

2012.09.04. 9:22

A tizensok tételes kóstoló végén pontosan ugyanolyan élességgel vetődött fel bennünk az eredetileg megfogalmazott kérdés: ki iszik ilyet, és miért? A választ a miértre talán sosem fogjuk megtudni. Cukorsokk, a nyelvre lerakódó lepedék, és majdnem sírás lett a vége annak a tesztnek, amelyben az itthon kapható dobozos vagy üveges jegeskávékat vettük elő.

Forrás: Táfelspicc

A mintát szigorúan tudományos alapon választottuk, bementünk az első utunkba eső szupermarketbe, és amit a hűtőpultban találtunk, elhoztuk. Nagyon ritkán sikerül olyan témába belefutnunk, ahol minden egyes tétel a vállalható szint alatt helyezkedik el, de most keményen belenyúltunk. A tizenöt (tizenöt!) vizsgált kávéból egyetlenegynél sem volt az az érzése az embernek, hogy ezt esetleg - akár harctéri körülmények között -elfogyasztaná. Legyen szó svájci, magyar vagy akármilyen másik termékről, ezek az italok mind egytől egyig ihatatlanul édesek, sziruposak, esetleg vízízűek és hígak, vagy éppen slejmszerűen keményítősek voltak.

Az első döbbenet a hirtelen összeválogatott minta mérete volt. 15 doboz, álltunk döbbenten, és amikor megérkeztek a tesztelő kollégák, nem átalltak beszólni, hogy hol van a Nespresso, vagy az isten tudja melyik cég terméke? Hát hol, nem tudjuk hol, de minek egy ekkora országba húszféle cukros műkávé? Mi az az élethelyzet, amire ez a megoldás? Miért tömünk magunkba ilyen gyilkos mennyiségű és rossz minőségű cukrot? És miért futnak ezek kávé néven?

És itt érkeztünk el a teszt - és a magyar gasztronómia - állandóan visszatérő, legjellemzőbb problémájához, lényegéhez: hogy megint nem a termék a rossz, a hibás, hanem a szabályozási környezet torz. Nagyon fontos lenne, hogy szülessen valami komolyabb törvény arra nézvést, hogy ne lehessen büntetlenül dobálózni az espresso, latte macchiato, capuccino, kaffe, jegeskávé szavakkal, mert ezen fogalmak mögött tartózkodó, főzött kávéból és tejből készülő termékek nem mutatnak semmiféle közösséget a kipróbált, adalékanyagokkal és cukorral felnyomott italokkal.

Müller Kaffe Cappuccino - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Cikória, kávés cukor, teljesen fölösleges ezekből ennyifélét gyártani, mindegyik pont ilyen, erre itt jön a latte macchiato. Hát, látom a meetinget, ahol a cappuccinót, az espresso macchiatót és a latte macchiatót különítik el a csibék. Minek????"

Müller Latte macchiato - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Édes illat, a levegőt is becukrozza. A napközis karamellás tejre hasonlít, kicsit kozmás. Sokkal édesebb az illata, mint az íze, de semmi köze a kávéhoz."

Müller Espresso macchiato extra stark - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Keserű, olyan, mint amikor túl sok nescafét teszel bele túl kevés folyadékba. A stark akkor most erős?"

Pokka Cappuccino "Valódi főzőtt kávéból" - 240 ml, édesítőszer: cukor

"Vizesen híg, édes és keserű egyszerre. És ha ez még nem teljesítette volna be az elvárásokat, van egy kis állott, mosogatórongyos bukéja."

Pokka Milk Coffee - 240 ml, édesítőszer: szukróz

"A békás Kellogg's-nak volt ilyen íze. Tényleg, olyan, mint a Smacks! Kicsit malátás, mint a pótkávék. Ez is rossz sajnos, csak kicsit más karakterű."

Nöm Caffé Cappuccino - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Kávépuding, kávéfagyi, kávéparfüm, egészen cukrászdás hangulata van, sajnos nem a jó értelemben. Kicsit acetonos is."

Nöm Espresso - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Ez is ilyen keserű butaság. Az a tanulság, hogy amire azt írják, hogy presszó, abba beletesznek valami keserűt. Ugyanúgy nem lesz kávéíze, csak keserű."

Nöm Latte macchiato - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Romlott tejkaramellaszaga van. A kávés cukrászsüteményeknek van ilyen ízük." "Sűrített tej íze van." "Nem igaz, nincs sűrített tej íze, a sűrített tej finom!"

Hochwald Eiskaffee (koffeinmentes) - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Olyan, mint egy igazi automatás kávé. Keserű, íztelen, színtelen, tompa, szomorú keserűséggel a háttérben."

Milli jegeskávé - 330 ml, édesítőszer: cukor

"Porkávészag, porkávéíz. Nincs műanyagíze." "De van." Jó, az eddigiekhez képest nincs." "Ez a klasszik, magyar túlcukrozott tejeskávé."

Completa Café to go Eiskaffee - 330 ml, édesítőszer: cukor

"Jézusom, ez borzasztóan édes, ettől simán cukorkómába kerülünk." "Ez eddig a legédesebb" "Ezt kijelenteni, nagy bátorságra vall!" 

Mövenpick Caffé Espresso freddo - 189 ml, édesítőszer: cukor

"Höjj, ez zaccos, ez kávéra emlékeztet, de csak a zaccíz miatt. olyan, mint az állott kotyogósból, rossz kávéból főzött kávé, amit a mokkából iszol közvetlenül." "Mit csinálsz?" "Mit nem értesz? Lefőzi a mama reggel, te pedig délután felpattintod a fémtetőt, és megiszod a maradékot." "Fúj!"

Mövenpick Macchiato freddo - 190 ml, édesítőszer: cukor

"Pont olyan, mint az előző. Avasmogyoró-íze van. Ha az ember a fogai között átszűri, biztos fönnmarad valami."

Mövenpick Spar Budget Cappuccino - 250 ml, édesítőszer: cukor, karamellcukor-szirup

"Tele van nyomva sűrített tejjel. Bakelitszag, vegyszerszag. Ilyen nyálkás krémet csinál a szádba." "Nem értem ezt a sűrítőkötődést ezekben a termékekben, vagy a tisztességes kávé testességét akarják adalékanyagokkal pótolni? Minek? Ezeket senki se önti ki, csak dobozból becsavarja."

Mövenpick Latte macchiato - 250 ml, édesítőszer: cukor

"Konkrétan szürke színe van és slejmállagú. Itt tényleg fölmerül, hogy lenyelni, vagy sem." "Ezt nem."