Gyümölcs- és zöldséglevek otthon

ivólé, ivólevek, gyümölcslé, zöldséglé
Vágólapra másolva!
Tény, hogy egyszerűbb leemelni a polcról a dobozosat, mint előállítani otthon. Ráadásul annyira hozzászoktunk már a bolti ivólé ízéhez, hogy az első házilag préselt lé akár csalódást is okozhat. Miért jó akkor mégis nekiállni reszelni, préselni vagy éppen befektetni egy gyümölcscentrifugába? Házi ivólevek és áldásos hatásuk.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

A paradicsomlének fura a színe, a répalé legyártása nagyon szaporátlannak tűnik, a szőlő habos, a körtelé pedig darabos. Mosogatni is kell utána, és még mindig sokan furán néznek, ha őrületes színű cékla- vagy töklevet iszunk a szűrt almalé helyett. Cserébe biztosan tudhatjuk, hogy nincs színezőanyag az italban, ha termelőtől vesszük a zöldséget és gyümölcsöt, az is biztos, hogy nem utaztatták benzinfalókkal, és biztos nincs környezetszennyező dobozolás sem. Ráadásul, ha otthon készítjük a gyümölcs- és zöldségleveket, úgy párosíthatjuk az ízeket, ahogy szeretnénk, és nem, nem mindegyik rettenetes ízű.

A divatos léböjtkúrát megkönnyíti, ha már tudjuk, melyik zöldség és gyümölcs illik össze, és így biztosan egészséges löttyöket iszunk, és a gyerekek is szeretik, ha lehet reszelni vagy - áldásos esetben - géppel centrifugálni a konyhában. Néhány házi ivólé és hatásaik következnek, ezeket lehet variálni és újítani is. Szinte minden, ami zöldség vagy gyümölcs, levesíthető. Könnyebben elfogy a napi ajánlott folyadékmennyiség (2-3 liter) is, ha változatos, amit iszunk.

Forrás: Táfelspicc

A céklalé például erősíti az emésztőszerveket és jó immunerősítő, folsavai segítik a hormonok, enzimek és ingerületátvivő anyagok termelését, a vas hasznosulását. A cékla egyébként is lúgosít, segít a vörösvérsejtképzésben és jó antioxidáns.

Céklalé

Forrás: Táfelspicc

A répalevekben (a répában) lévő karotinok az A-vitamin előanyagai és természetes antioxidánsok. Védik a szervezetet a szabad gyökökkel szemben, így például az agyi érelzáródás ellen is. Erősítik a nyálkahártyát, a szemet, hajat, körmöt, az immunrendszert, és segítik a sebgyógyulást. A répalé menő szinte mindenféle anyagcserezavarra, csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, és erősíti az idegeket.
A gyömbér jó torokfájásra, magában, főzetként is elkészíthető (lereszelve, forrás után 5-10 percig főzve). Gyulladáscsökkentő cseranyagokat tartalmaz, ezért enyhíti a fájdalmat. Elképesztő színű lé jön ki a rengeteg répából. Számítsunk rá, hogy 3-4 nagyobb répa kell egy pohárnyi italhoz, ne adjuk fel az első lereszelése után.

Gyömbéres répalé

Forrás: Táfelspicc

A sütőtököt a népi gyógyászatban máj-, vesebetegségek gyógyítására használták, mivel a répában is meglévő karotin a tökben is megtalálható, jótékony hatással van a szívműködési zavarokra, kiváló hashajtó és béltisztító, erősíti az immunrendszert, és rákmegelőző hatású. Sok benne a kalcium és a B3-vitamin is. A répa, az alma, a narancs is a sütőtök barátja, érdemes több variációval kísérletezni, úgyis tökszezon van.

Répás sütőtöklé

Sütőtökös almalé

Forrás: Táfelspicc

Az alma gyümölcssav- és vitamintartalma (A és B) is magas, több mint húszféle ásványi anyagot tartalmaz. A népi gyógyászatban a skorbut és fogínyvérzés ellen használták, segít a székrekedés ellen, serkenti a vérkeringést, ráadásul frissítő is, csersavtartalmának köszönhetően.

Almalé csak almából

Forrás: Táfelspicc

Érdemes kihasználni a szőlő adottságait is. C-vitaminból ugyan nem sok van benne, de B1-, B2- és K-vitaminban, folsavban, biotinban gazdag. Jó kálium-, foszfor- és cinkforrás, van benne kalcium, nátrium és magnézium, valamint kis mennyiségben vas is. A szőlő erősíti az immunrendszert, és részt vesz az anyagcsere-folyamatokban. Jó hatással van az idegrendszer működésére, erősítik a fogakat és a csontrendszert. Savtartalma étvágyjavító hatású. A gyümölcs segít megelőzni és kezelni a székrekedést, frissen préselt leve segíti az emésztést, és támogatja a vesék és a húgyhólyag működését, lassítja a vesekő kialakulását. Reumás eredetű gyulladásos betegségekben csökkenti a gyulladást, enyhíti a fájdalmat. Minél sötétebb színű a szőlő, annál magasabb az antioxidáns-tartalma.

Egyik alkotóeleme a kvercetin nevű flavonoid, amely antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatású. Szerepet játszik a rosszindulatú daganatok kialakulásának megelőzésében, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást. Védi érrendszerünket a káros lerakódásoktól, illetve azok következményétől, az erek beszűkülésétől, az infarktustól és az agyvérzéstől. Az aszalt szőlőszemek pedig csökkentik a nassolási vágyat.

Szőlőlé csak szőlőből

Forrás: Táfelspicc

A paradicsom vitaminjai közül a C-vitamin vezet (20-30 mg), de még 11-12-féle tobzódik benne, köztük az A, B1, B2, K. Ráadásul egy most közzétett tanulmányból kiderült, hogy a sok paradicsomot fogyasztók körében jóval alacsonyabb a stroke előfordulásának kockázata, mint azoknál, akik keveset esznek belőle. Ne lepődjenek meg, ha a paradicsomlé (főleg valamilyen zöldfűszerrel keverve) nem a megszokott színhatást hozza. Kicsit zöldes, igaz, és inkább hasonlít egy hideg zöldségleveshez, mint ivóléhez, ha azonban elengedjük a Bloody Maryvel szemben támasztott színelvárásainkat, egészséges ízbombát kapunk, és örülhetünk is neki.

A paradicsomhoz a lehető legegyszerűbben párosítható zellerszár javítja az emésztést, tisztítja a beleket és a vért, továbbá méregtelenítő és vízhajtó hatása van. A zellerlé segít szabályozni a vércukorszintet, és a savtúltengést is enyhíti.

Zelleres paradicsomlé

Forrás: Táfelspicc

A körte nagyon jó rostforrás. Segít szabályozni a koleszterin- és vércukorszintet. C-vitamin- és rézforrás, és antioxidáns hatású, vagyis véd a káros szabadgyökök ellen, és erősíti az immunrendszert. Kis mennyiségben még B1-, B2-, E- és A-vitamint, továbbá karotint, niacint és biotint is tartalmaz. Mivel azonban tápanyagban szegény gyümölcs, nem ajánlott kúraszerű diétát tartani vele.

Körtelé