A karácsonyi őrülethez Magyarországon úgy hozzátartozik a forralt bor, mint az, hogy a fővárosiak nagy része már legalább egyszer volt kint a Vörösmarty téren a vásáron és az, hogy aki kint volt, legalább egyszer elhatározta, hogy soha többet nem vesz ott semmit. A forralt bor és a tél tehát már bevett és szinte meghitt párosítás, de mit ihatunk még, ha elég volt a fűszeres borból, honnan jön a forralt bor, és mi a különbség a glögg és a puncs között?

Forrás: Táfelspicc

A forralt bor elődje, a skandináv glögg (svédül forralt) (az amit az IKEA élelmiszerrészlegén üvegben lehet kapni inkább csak névleg az, alkohol sincs benne például). Eredetileg a glögg maga volt a forralt bor, és mint ilyen viszonylag kevés alkoholt tartalmazott. Az 1880-as években Gustava Björklund receptje szerint egy üveg vörösborból, fele annyi vízből, három összetört szegfűszegből, néhány darab fahéjból, egy kevés cukorból állt, amit tálalás előtt összefőztek.

Forrás: Táfelspicc

Azóta a glögg erősebbé vált - egy ideig a cukrot a meggyújtott glögg gőze fölött karamellizálták, de pazarlásnak tartották az ezzel járó alkoholfok-veszteséget, úgyhogy elhagyták. Viszont ahhoz, hogy a folyadék meggyulladjon, legalább negyvenfokos alkoholtartalmú szesznek kellett lennie. A karamellizálás eltűnt, az erősebb alkoholfok maradt. Így készül a mai glögg, a forralt bor elfajzott elődje.

Forrás: Táfelspicc

A Magyarországon hektószám fogyasztott forralt bor tehát közelebb áll az eredeti glögghöz, mint a mostanihoz. Fehér és vörös borból is készíthetjük, cukorral vagy mézzel és sok fűszerrel. Az alap itt is a szegfűszeg és a fahéj, sokan tesznek bele gyümölcsöt, narancs- és/vagy citromhéjat, de akár koriandert és gyömbért is. Elrontani nehéz, mert a cukor elnyomja a rossz bor ízét, a fűszerek pedig csak segítenek ebben. Éppen ezért született egyébként - a bor régen sokszor megpimpósodott, megsavanyodott, a forralással és fűszerezéssel tették újra fogyaszthatóvá. Ha nem akarjuk, hogy nagyon tömény legyen, a borhoz önthetünk vizet (egy üveg borhoz körülbelül két deci víz elég). Ez itt a csípős változat.

Forrás: Táfelspicc

A grogot a tengerészeknek köszönhetjük. Kolumbusz Kristóf ugyanis jól beszerezte a cukornádat, elvitte a gyarmatokra, ahol aztán gyorsan alkoholt, rumot készítettek belőle. A tengerészek a vízadag mellé rumot is vittek, egyrészt mert szerették, másrészt pedig mert ezzel fertőtlenítették az útközben beposhadt vizet. Később felfedezték, hogy azok a tengerészek, akik citromlevet is tettek a rumadagba, jó eséllyel elkerülték a skorbutot és jobban bírták az iramot. Ez lett a grog, aminek a receptje az idők folyamán kiegészült némi cukorral (vagy mézzel) és fűszerekkel.

Forrás: Táfelspicc

A puncsra szintén a tengerészek bukkantak rá; a 17. században az angol tengerészek egy új itallal találkoztak Indiában. A helyi nevet angolosítva, punchnak kezdték el hívni (a hindu pancha, illetve a szanszkrit pantcha szó egy keveréke volt ez, ami mindkét nyelven ötöt jelent). A puncs ugyanis eredetileg öt összetevőből - arrakból (kelet-ázsiai pálinka), konyakból, vízből, cukorból és narancsléből - állt. A tengerészektől aztán átvették a felsőbb osztályok, és külön puncspartikat tartottak, majd a királyi udvarokba is eljutott. A mai egyik változat - ez is variálható - így készül.

Forrás: Táfelspicc

A viszonylag érthetetlen, meleg és ronda sörpuncs pedig így készül.

Forrás: Táfelspicc

A japánok egyik forró itala, a tamagozake annyiban hasonlít például a grogra, hogy megfázás elleni kúrának is használják, a sörpuncsra pedig annyiban, hogy hasonlóan taszító. Lényege a szaké és a cukros tojás.