Szardíniai töltött bárányvagdalt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:

  • egy kiló darált bárányhús
  • két zsemle
  • tej a zsemlék beáztatásához,
  • hat tojás
  • tizenöt szem dió (illetve ennek megfelelő mennyiségű dióbél)
  • tizenöt deka olasz sonka
  • tizenöt szem zöld olajbogyó
  • tizenöt deka pecorino sardo
  • három-négy evőkanál liszt
  • öt evőkanál olívaolaj
  • öt deka vaj
  • egy szál rozmaring
  • másfél deci fehérbor
  • másfél-két deci kész hús- vagy csontleves
  • só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Keményre főzünk négy tojást, meghámozzuk, félretesszük. A zsemléket félbe vágjuk, megáztatjuk a tejben, kicsavarjuk, szétmorzsoljuk. Késsel gorombára vágjuk - vagyis nem daráljuk le - a dióbelet, apró kockára vágjuk a sonkát, lereszeljük a sajtot, kimagozzuk és összeaprítjuk az olajbogyót.

Tálba tesszük a darált húst, hozzáadjuk a sonkát, a zsemlét, a reszelt sajtot, a diót és az olajbogyót, sózzuk és borsozzuk majd két felvert tojással az egészet alaposan összegyúrjuk.
Hosszúkás idomot képezünk belőle egy vízszintes felületen, rárakjuk a négy kemény tojást, pontosan úgy, mint amikor Stefánia vagdaltat (egyszerűbb megfogalmazásban töltött fasírtot) készítünk, hiszen végső soron ez is valami olyasmi lesz, függetlenül attól, hogy Stefánia hercegnőhöz (Rudolf trónörökös feleségéhez) semmi köze nincs.

Hengerré formáljuk a képződményt, úgy, hogy a tojások ne kandikáljanak ki a húsburok alól, lisztbe forgatjuk és egy nagy öntöttvas lábasban a vaj és az olaj keverékén körbesütjük. Rálocsoljuk a bort, majd lefedve készre pároljuk, szükség szerinti mennyiségű alaplevet öntögetve alá. Persze süthetjük úgy is, ahogy a fasírtot szokás, tepsiben, csak hát akkor az eredmény ránézésre még inkább hasonlítani fog a Stephanie Clotilde Luise Hermine Marie Charlotte van België által kedvelt vagdalthúsra, holott ez igazából nem olyan. Gyökeresen más az íze, más az egész jellege. Viszont a tepsis krumpli jól megy hozzá.
Szaftját liszttel kevert vajjal (beurre manie) sűríthetjük, de ha nem akarjuk, szimplán csak keverjünk bele egy darab nyers vajat, vagy azt se.