Zabálás, koplalás, önkielégítés és a lelki bajok

2012.11.19. 8:04

Mindent felfalunk, vagy éppen ellenkezőleg, elfelejtünk enni, ha fáj a lélek. Miért megy a gyomorra az ideg, mi lehet a zabadüh oka, és tényleg van-e összefüggés a táplálkozási szokások és a szexuális étvágy között? Interjú Matthaeidesz Zoltán pszichológussal.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Unalomig ismételt közhely, és mint ilyen, igazságalappal bőven rendelkező tény, az amerikai filmek által is sztárolt jelenet: a nő zokogva tömi magába a tévé előtt a bonbont, mert elhagyta az imádott férfi. Van, aki a rossz kapcsolatba, van, aki éppen a jóba hízik bele. Egyesek elviselhetetlenek, ha éhesek, és azonnal megnyugszanak, ha esznek, a többiek pedig simán elvegetálnak napokig rendes étel nélkül. Bíró Lajos, a Bock Bisztró séfje szerint abból, hogy valaki hogyan eszik, meg lehet állapítani, hogy milyen az ágyban. Matthaeidesz Zoltán pszichológust kérdeztük étel és lélek témakörben.

Mitől függ, hogy habzsolni kezdünk, vagy egyáltalán nem eszünk, ha szomorúak vagy elkeseredettek vagyunk?

Nagyban függ a személyiségtől, hogy hogyan reagálunk valamire, hogyan dolgozunk fel egy konfliktushelyzetet. Az extrovertált (kifelé forduló) ember gyorsan és látványosan vezeti le a feszültséget, mondjuk felrúg egy kukát vagy akár egy embert is. Miközben a környezete éppen őt tartja a betegnek - vagy elviselhetetlennek, esetleg pszichopatának is - tulajdonképpen jót tesz magával, mert megszabadul a nyomástól. Természetesen nem az a jó, ha feldúlunk mindent magunk körül, de szerencsés, ha valahogy ki tudjuk adni a belső szorongást.

Az introvertált személy ugyanakkor ennek éppen az ellenkezője. A környezete adott esetben észre sem veszi, hogy van valami baja, mert magába zárja. Nem rúgja le valaki fejét, hanem saját magát rugdossa inkább, ami gyakorlatilag ugyanúgy agresszió, mint az extrovertált emberek esetében, csak kevésbé látványos. Belesüpped az önsajnálatba, élni sincs kedve sokszor, és jó eséllyel éppen ezek az emberek éheztetik magukat öntudatlanul, mert az életnek - amihez ugye már nincs kedvük - az evés elengedhetetlen része. Semmi sem kell, ami az élethez kapcsolódik.

A kifelé forduló típus ugyanakkor örömforrást keres, mert valamilyen igénye nincs kielégítve. Egyfajta önkielégítés ez, az étel is örömforrás, van íze, telít, tehát kielégít egy vágyat, leköt, és eltereli a gondolatot a valódi problémáról.

Miért a csoki és általában az édesség az, ami után a legtöbben nyúlnak?

A keserű íz a természeti népeknél is már veszélyt jelenthetett, ellentétben az édessel, amely általában ehető és tápláló. Ez lehet az egyik ok. Mivel ehető, az ember agya egybekötötte azzal, hogy finom is. Az édes szót használjuk a szeretet vagy tetszés kifejezésére is, tehát végképp beette magát a tudatunkba, hogy az édes jó.

Mitől lehet az, hogy van, aki gyakorlatilag édességfüggő, mások pedig nyugodtan kibírják hónapokig csoki nélkül, pedig szeretik az ízét?

Kódolva van bennünk, hogy az édes jó, tehát az édes is egyfajta drog. A csokifüggő agya hasonlóan reagál a csokoládé látványára és ízére, mint a drogosé a drogra. A függés kialakulása személyiségfüggő, vannak, akik azonnal rászoknak a drogokra például, és vannak, akik nem; ugyanez érvényes az édességekre is. A drogra érzékenyebbek nagyobb eséllyel lesznek csokoládéfüggők.

Bíró Lajos szerint úgy eszel, ahogy szexelsz. Sok olyan ember van például, aki ráveti magát az ételre, mások kotorásznak benne. Van ennek alapja?

Nem hiszem, hogy ilyen párhuzamot lehet vonni. Inkább annak lehet jelzésértéke, hogyan bírja ki az ember éhesen, étel nélkül a napot. Feszültség alatt látszik, hogy milyen a személyiség, az pedig, hogy nincs étel, amikor éhes vagyok, feszültséghez vezet. Aki azt érzi, hogy muszáj ennie, és amíg nem ehet, nem bír működni, dekoncentrált, ideges, az jó eséllyel ugyanígy érez, ha szexuális vágyat érez. Nem tudja kontrollálni magát, mindenképpen ki kell elégítenie a vágyait, nem bírja elviselni a korlátokat.

A zabadühnek lehet evolúciós oka? Van egy felvetés, ami szerint direkt jó, mert az ősember ennek segítségével, adrenalintermeléssel bírta legyőzni a mamutot.

Nem hiszem, hogy ez lenne az oka. Induljunk ki a természetből, például a ragadozókból. Az oroszlán csak akkor vadászik, ha éhes, és mivel nem túl ügyes vadász, akár hétszer is elvétheti a zebrát, ezért egyre éhesebb. Képzeljük el az ideges oroszlánt, amint vadászik. Nem lehet ideges, mert akkor újra elvéti, egyre jobban kell koncentrálnia, különben éhen marad. Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy megszoktuk, hogy az a normális, ha minden igényünket azonnal kielégítjük. Ha ez nem sikerül egy vágyközpontú embernek - kikerül a komfortzónájából -, ideges lesz. Ki kell elégítenie magát, különben elmúlik a kényelemérzet. Lehet civilizációs betegségnek vagy jelenségnek is nevezni, mert a természet éppen az ellenkezőjét kívánja meg: éhségérzet esetén nyugalmat és még nagyobb koncentrációt.

Ugyanez érvényes általában az evéskényszerre, vagy arra, ha valaki egyszerűen nem bírja megtartóztatni magát. Egészen máshol van a baj, a folyamatos evés csak egy tünete a lélek bajának, és annak, hogy hozzászoktunk, van mit enni, tehát enni kell, mindig, amíg lehet.

Miért tudja valaki a hányásig is felidegesíteni magát akár, és miért nem mindenki ilyen?

Vannak dolgok, amelyeket nem tudunk megemészteni, valószínűleg ez a mondás sem véletlenül van így. Mint minden, a gyomor is a vegetatív idegrendszerrel van összekötve, a feszültséget pedig ki kell adni valahogy. Akinek a gyomra gyengébb, annál itt jelentkezik tünetként. Ezért hányhat az ideges ember, de ugyanezért alakulhat ki a gyomorfekély is.