Vágólapra másolva!
A bazsalikomot mindenki ismeri, azt azonban kevesen tudják róla, hogy ez a zöldfűszer a nem létező, de rendkívül veszélyes baziliszkusz mérgének egyetlen ellenszere, és szitkozódva kell elvetni a magját. Egy illatos növény élete a pizzán és a pestón túl, legendák, gyógymódok bazsalikommal.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

A bazsalikom (Ocimum basilicum) szó a görög basileus, vagyis király szóból származik, innen ered, hogy királyfűnek is nevezik. Rengeteg fajtája létezik, küllemében és ízvilágában nagyon változó, lehetnek kicsi, nagy, bíbor vagy zöld levelei is, a legelterjedtebb azonban az édes, görög bazsalikom. Eredetileg (mint annyi más fűszer) Indiában őshonos, onnan a magok Egyiptomba kerültek, majd később világszerte elterjedtek. Indiában szent növénynek tartották, hitük szerint a következő életbe való jutást jelentette, így a sírokba gyakran bazsalikomot tettek.

Rengeteg legenda született a bazsalikommal kapcsolatban. Az ókori görögök is ismerték, a baziliszkusz mérge, tekintete és lehelete elleni egyetlen gyógymódnak tartották. Szintén az ókori görögök és rómaiak szerint csak akkor lehet sikeresen bazsalikomot termeszteni, ha vetés közben átkozzák a magot (ebből született a francia kifejezés: semer le basilic, vagyis fecsegni, szitkozódni). Krétán az ördög szimbólumának gondolták, ezért az ablakokba tették, hogy elűzzék a kísértését. A szerelemmel is összefüggésbe hozták: Romániában ha egy fiú elfogadott egy lánytól egy szál bazsalikomot, eljegyezték egymást, Olaszországban, ha egy nő az erkélyére tette, azt jelentette, fogadja szeretőjét.

Gyógyhatás

Inkább fűszerként, mint gyógynövényként ismerjük, azonban teaként, nyersen és illóolaj formájában is használható. Idegnyugtató, stresszoldó, búskomorság, vagyis depresszió ellen is fogyasztották. A friss leveleket leforrázva teaként köhögés ellen, nyugtatóként, orrdugulás ellen lehet bevetni. Frissen szétrágva emésztéssegítő, gyomornyugtató, puffadáscsökkentő, szájfertőtlenítő. Eugenoltartalmának köszönhetően gyulladásgátló és antibakteriális hatású, így külsőleg is alkalmazható csípések, sebek kezelésére. Béta-karotint, A-, K-vitamint, káliumot, mangánt, rezet, magnéziumot és a vasat tartalmaz.

Mihez illik?

Fűszeres, kifejezetten édeskés íze van, különböző változatait elsősorban az olasz és az ázsiai konyha használja. Egy szelet paradicsom, mozzarella, egy levél bazsalikom, és a legegyszerűbb, egyik legjobb nyári salátát kapjuk. Fűszerek közül a kakukkfűvel, rozmaringgal, borssal, csilivel, oregánóval, babérral érdemes kipróbálni. Próbálják ki gyümölcsökkel is, például citrommal vagy málnával nagyon jó párosítás.

A szárított teljesen értéktelen, csak frisset érdemes használni, sokkal intenzívebb az ízhatása (egy cserepes bazsalikomot nem olyan nehéz gondozni, kis helyen is elfér, vásárlásához, tartásához itt olvashat tippeket), viszont mindig a főzés végén, tálalás előtt tegyék az ételbe, hogy ne veszítse el aromáját, a hőkezelést rendkívül rosszul tűri. Tárolása kicsit nehézkes, hamar elfonnyadnak a lecsippentett levelek, fagyasztani pedig egyáltalán nem érdemes, teljesen elveszíti karakterét. Nyáron ezért is jó elrakni egy pár üveg pesztót, persze nem ugyanolyan, de így télen is felfrissíti az ételeket.

Az igazán tökéletes és csodálatos bazsalikom Genova környékén terem, az igazán kemény mag onnan hoz magot, palántát.