A gumibogyószörp létezik!

BuBu Bubble Tea bár, Petőfi Sándor utca 6.
Vágólapra másolva!
Aki bukott már aloe verás lónyálra a benzinkúton, az pontosan tudja, hogy a délkelet-ázsiai bubble tea-nek, azaz a buborékos, de inkább gumibogyós teának igenis van helye a világban. A világ legvidámabb étele megérkezett Magyarországra.
Vágólapra másolva!

A gumibogyós teát a nyolcvanas években fedezték fel Tajvanon, onnan terjedt el Délkelet-Ázsiában, majd az egész világon, sőt, már Budapesten is kapható. Két alkotóelemből áll, magából a teából és a gumibogyókból. Tényleg.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A tea

A tea fogalma ebben az esetben néha puszta eufemizmus, hiszen a büntetően édes kókuszos vagy még akár frissítőnek is mondható mangós szörp a mi fogalmaink szerint nem tea, de most az egyszer legyünk engedékenyek.

tea
A teacserje leveleiből (Camellia sinensis) készített főzet.


A teának két fő változata van, gyümölcsös és a tejes alapú, előbbi gyümölcslével, utóbbi sűrített tejjel ízesített fekete, vagy akár zöld teát jelent. A gyümölcsleves változatok leginkább gyerekkorunk citromos-cukros ovis teáira emlékeztetnek, a tejesek turmixok, tejes shake-ek világát idézik. Mindkettőt fogyasztják akár hidegen, akár melegen is.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A gumibogyók

Háromféle móka kerülhet a teába: tápiókagyöngyök, ízesített kókuszbél és gyümölcslével töltött gyöngyök. Mindhárom gumibogyó gyümölccsel, vagy akár kávéval ízesített, mi például kávés kókuszbéllel kóstoltuk a kókusztejes teát (jobbra), és nem csak a látványt, az ízét is nagyon szerettük.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A tápiókagyöngyök a legközismertebbek a három alapanyagból, nagyobb delikátüzletekben, kínai élelmiszer-kereskedésben itthon is kaphatók. A kemény kis gyöngyök beáztatva vagy pár perc főzés után feszesen zselés állagú, lényegében ízetlen bogyókká duzzadnak. Ez a kemény zselés állag a lényeg - a gasztronómiában előszeretettel használják sűrítésre is -, ezért lesz belőle olyan izgalmas állagú puding, és ezért kerül a gumibogyószörpbe is. Mert vicces a vastag szívószálon keresztül felszippantani az eredeti nevükön bobákat, majd megforgatni a szánkban.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A kókuszos kellék teljesen más élményt nyújt. A bubble tea azt a tulajdonságát használja ki a főtt kókuszbélnek, hogy az erősebb ízű szörpökbe áztatva remekül felveszi az ízeket, amelyeket egy kicsit roppanós, ruganyos állaggal együtt visz át az italba.

A legizgalmasabb italbetétek mégis a gyümölcslevet tartalmazó golyócskák, amelyek elkészítése azonos módszerrel történik, mint a molekuláris gasztronómia petrezselyem- vagy korianderkaviárjai. Az eljárást szferifikációnak hívják, ehhez a folyékony gyümölcsszirupot algináttal - azaz tengeri barna algákból kinyert zselésítő anyaggal - főzik fel, majd a kihűtött anyagot kalcium-klorid oldatba csepegtetik, végül leszűrik, és átöblítik vízzel. Az élmény izgalmas, a szánkba jutó gömbök elpattannak a fogaink között, és a sűrű gyümölcs szétfolyik. Varázslat.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Ha nem volna elég a cukiságból, a műanyag poharakat Hello Kitty-s és pikachus celofánnal borítják, amit a gumibogyók átmérőjének megfelelő vastagságú szívószállal lehet kilyukasztani, és megkezdődhet a vadászat a gumicukrok és szénsavas üdítőitalok ízvilágában pattogó üveggolyókra.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]