Tintahalkarika helyett sertésbél?

Az ételhamisítási botrányok kellős közepén a This American Life amerikai rádióadó egy új városi legendával botránkoztatta meg hallgatóit, mely szerint a tintahalkarikák állagban és ízben megszólalásig hasonlítanak a sertésvégbélre.

A This American Life január 11-i adása a hasonmásokról szólt, így került képbe a városi legenda, hogy az éttermek a tintahalkarikák helyett sült sertésvégbelet adnak vendégeiknek. Ben Calhoun riporter egy sertésiparágban dolgozó farmertől kapta a fülest: a termelő egy napon meglátogatta a sertésfeldolgozó üzemet, ahol meglepetésére egy padlón heverő dobozon a "tintahalutánzat" címkét látta. Megkérdezte az üzem vezetőjét a látottakról, aki azt válaszolta: a dobozban disznóvégbél van. Felszeletelik, kirántják, és kész is a tintahalkarika. A farmer a neve elhallgatását kérte, ugyanis nem akarta, hogy innentől kezdve a sertésvégbelekhez kössék.

A Huffington Post kérdésére Calhoun így válaszolt: "Meggyőzőnek tűnik, hogy az amerikai húsiparban ez a gyakorlat (...) azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk ezt a felvetést. Emiatt döntöttünk úgy, hogy a történetet egy vicces irányba visszük, és arra kérdésre összpontosítottunk, amelyet bizonyosan meg tudunk válaszolni - akár igaz, akár nem -, hogy a sült sertésvégbél olyan ízű és érzetű-e, mint a tintahal."

Mark Wheeler, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) Élelmiszer-biztonsági és Ellenőrző Szolgálatának (FSIS) - ők felelősek a húsipari termékek helyes feliratozásáért - munkatársa elmondta, nincs tudomásuk olyan termékről, amelyet "tintahalutánzat" címkével jelölnének. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a disznóbél ehető, főzés közben szúrós szagú, az állaga viszont hasonlít a tintahaléhoz. Steve Haruch, a Nashville Scene egyik újságírója úgy gondolja, ha helyesen készítik el, simán eladható tintahalként.

Mi, gyakorlott kolbásztöltőként és tintahalfogyasztóként jót mulattunk a kis történeten, hiszen a rántott kuláré pont annyira adható el tintahalkarikának, mint a rántott szalvéta, bár utóbbi állítólag megtörtént eset a nyolcvanas évek Balaton-partjáról. Vagy ez is csak egy városi legenda.