Spárgaleves

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Elkészítési idő: nettó 20 perc, bruttó 45 perc

Alapanyagok:

  • másfél kiló friss spárga
  • két liter szárnyasalaplé
  • öt deka vaj
  • egy póré (csak a fehér része)
  • két mogyoróhagyma
  • két-három gerezd finomra vágott fokhagyma
  • másfél deci tejszín
  • frissen őrölt fehérbors és frissen reszelt parmezán ízlés szerint

Előkészítjük a spárgát, az elfásodott alsó végét - amit rendes körülmények között nem használunk fel - a forró alaplében körülbelül fél óráig főzzük, és csak utána fogjuk kidobni. Elkülönítjük a spárgafejeket, a többit pedig egy-másfél centis darabokra vagdaljuk.

Fél óra elteltével a fás végeket kiszedjük az alapléből és kihajítjuk. A lében a spárgafejeket egy-másfél percig főzzük, majd szűrővel kihalásszuk és jeges vízbe dobjuk kihűlni. Utána kiszedjük, papírtörlőn leszárítjuk, félretesszük.

A finomra vágott pórét és mogyoróhagymát vajon megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát, beletesszük az összevagdalt spárgát, mértékletesen sózzuk, fehér borsot darálunk rá, két percig pároljuk, majd felöntjük az alaplével és addig főzzük, amíg a spárga tökéletesen meg nem puhul. Akkor levesszük a tűzről és összeturmixoljuk. Újramelegítjük, hozzáadjuk a tejszínt és a félretett spárgafejeket, majd tálaljuk. A tányérban ki-ki szór rá annyi parmezánt, amennyit akar.