Kenyérünnepünk van, és kenyérpudingunk is

áfonyás kenyérpuding
Vágólapra másolva!
Amilyen sok elképesztően bonyolult édességet készítünk -gondoljanak csak a somlói galuskára, vagy a dobostortára- annyira nem fognak talajt hazánkban a jellemzően angolszász területekről nekiinduló bolondbiztos édességek, mint a crumble, vagy akár a kenyérpuding.    
Vágólapra másolva!

A kenyérpuding két esetben nagy találmány. Ha megszikkadt a kenyér, a kalács, vagy ha nagyon, nagyon ügyetlenek a konyhában.

A pudingból ne gondoljanak rögtön édességre, mert ez a fogalom a magyar nyelvben jelent kizárólagosan egy sűrű krémet, Angliában ez egy legalább annyira nehezen körülhatárolható fogalom, mint nekünk a saláta, amit Váncsa István már alaposan körüljárt. Tehát szinte minden puding, - a mi fogalmaink szerinti puding is az, de a formában készült véres hurka is - de ami biztos, hogy azok a fogások a kenyérpudingok, amelyeket egy már készre sütött és feldarabolt, majd elsősorban tejbe áztatott kenyérrel, kaláccsal, akár piskótával készítünk el, sütünk meg. Tehát a máglyarakás is egy kenyérpuding, hiszen egy almás-sárgabarackos, kalácsalapú sütemény.

A kenyérpudingok eredetét egészen a középkorig vezetik vissza, és valószínűleg a száraz kenyérmaradékokat hasznosították ilyen módon. Az alsóbb néposztályokban volt népszerű, ezért Angliában a szegény ember pudingja (poor man's pudding) néven volt ismert. Az alapváltozat tojással kikevert cukros-vaníliás tejjel összesütött, mazsolával megszórt kenyér.

A kenyérpudingok nagy része ezt fejleszti tovább, bár akadnak közöttük sósak is, nem is kevés.

Áfonyás kenyérpuding Forrás: Táfelspicc

Áfonyás kenyérpuding

Idénygyümölccsel és pálinkás karamellöntettel, mert a kenyérpudingok általában tejszínhabbal, fagylalttal, vagy akár egy töményebb öntettel kerülnek asztalra. Sajnos elég könnyű őket kiszárítani, ilyenkor az öntet nagy segítség.

Paradicsomos kenyérpuding Forrás: Táfelspicc

Paradicsomos kenyérpuding

Ennél paradicsomszezonban nem tudunk jobb mentőövet az esetleg kiszáradt kenyér felhasználására. Kenyér, paradicsom és rengeteg sajtból készül ez az okos mentőöv, ami szintén egy kenyérpuding.

És a ráadás, kiszáríthatatlan, elronthatatlan és még tejmentes is.:

Málnás kenyérpuding sütés nélkül