Lassan halad a lóhúsbotrány felgöngyölítése

Vágólapra másolva!
Számtalan házkutatás, kihallgatás és két letartóztatás a mérlege annak a rendőri akciónak, amely az év elején kirobbant lóhúsbotrány miatt folyik. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Táfelspicc

A londoni rendőrség a múlt hét végén jelentette be, hogy május óta milyen előrelépések történtek a brit (és EU-s) élelmiszer-biztonságot megrázó húshamisítási ügyben.

A két letartóztatás még májusban történt, de csak most került nyilvánosságra, és ezekkel kapcsolatban nem derült ki több részlet. A szövevényes, több országot és számtalan húsipari céget érintő botrány azért tört ki, mert a szigetországban kapható darált marhahúst tartalmazó készítmények nagy arányban tartalmaztak lóhúst, ami nemcsak azért volt aggályos, mert a vásárlók átverésének számít, hanem mert a lóhúsban olyan vegyszermaradványok is voltak (fenilbutazon), amelyek az emberi egészségre is veszélyesek lehetnek egy bizonyos mennyiség fölött.

A rendőrséget az elmúlt hónapokban erős kritikák érték azzal kapcsolatban, hogy nem képes kellő eréllyel és hatékonysággal lefolytatni a nyomozást, erre Oliver Shaw, a londoni rendőrség főfelügyelője hangsúlyozta, hogy szövevényes, sok vállalkozást és körzetet érintő, kiterjedt csalássorozatról van szó, ami sok szervezet együttműködését teszi szükségessé.

(Daily Mail, Guardian)