A tojásosok is áfacsökkentést akarnak

2013.09.20. 09:13

A tojáspiaci szereplők szerint a baromfi- és a sertéshúsok mellett az étkezési tojás áfáját is csökkenteni kell, egy 10 százalék alá csökkenő áfa ugyanis véleményük szerint megállíthatná az ágazat leépülését, a várható fogyasztásnövekedés pedig újra lendületbe hozhatná a termelési kedvet.

Az érintettek levélben kérték Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől, hogy a tárca a tojás áfájának csökkentését is javasolja a kormánynak - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, az uniós túltermelés miatt az étkezési tojások hazai felvásárlási ára hosszú ideje nyomott, az állattartók darabonként 6-8 forintos veszteséget kénytelenek elkönyvelni. A termelői árak tojásonként 14-16 forint között mozognak, miközben az önköltség eléri a 20-22 forintot is. Egyes vállalkozások a magas takarmányárak és az alacsony felvásárlási árak nyomán arra kényszerültek, hogy felhagyjanak a termeléssel.

A fogyasztók ugyanakkor az alacsony termelői árakból keveset érzékelnek, mert azok a kiskereskedelmi árakban nem tükröződnek. Az áfacsökkentésről a vidékfejlesztési miniszternek címzett levelet a regisztrált tyúkállományok több mint háromnegyedét reprezentáló termelő és tenyésztő cégek, tojáskeltetők, naposcsibe-forgalmazók, jércenevelők és étkezési tojást forgalmazó vállalatok képviselői írták alá. A kezdeményezéshez több olyan cég is csatlakozott, amely a tojáságazathoz kapcsolódó iparágakban, így a technológiaforgalmazásban, a csomagolóanyag-gyártásban és a gyógyszerforgalmazásban tevékenykedik - közölte a BTT. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) szerdán újságírói kérdésre válaszolva közölte: a hús áfájának csökkentésével kapcsolatban a tárca álláspontja egyértelmű, 5 százalékra tesz javaslatot a sertés- és baromfihús, valamint az ezekből készült húskészítmények esetében.

A tojásfogyasztás alakulása MagyarországonForrás: MTI