Ezreket mentene meg a transzzsírsavak betiltása

Vágólapra másolva!
Egy javaslat értelmében az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszer-biztonsági hivatal (FDA), megvonná az „alapvetően biztonságosnak ismert” minősítést minden hidrogénezett zsiradéktól. Szakértők szerint ezzel évente több ezer ember életét lehetne megmenteni.
Vágólapra másolva!

Három évtizedes háború végére kerülhet pont, ha az FDA elfogadja azt a javaslatot, amely megvonná a hidrogénezett növényi olajoktól a „biztonságos” minősítést. A kezdetben olcsósága miatt hamar népszerűvé váló, mesterséges transzzsírsavakat tartalmazó hidrogénezett növényi olajokról hamar kiderült, hogy károsak az egészségre. Az FDA mégis csak 2006-ban tette kötelezővé, hogy az ételek dobozain feltüntessék a transzzsírtartalmat.

Az eddig szabadon forgalmazható és ételekhez adható hidrogénezett olajokról most a gyártóknak és forgalmazóknak kellene hitelt érdemlően bizonyítaniuk, hogy ezek az anyagok nem jelentenek veszélyt az egészségre. Ez kifejezetten nehéz lesz annak fényében, hogy a jelenleg hozzáférhető tudományos szakirodalom ennek szöges ellentétét állítja.

„Igen komoly kihívás lesz, ha őszinték akarunk lenni” – mondta Michael R. Taylor, az FDA illetékese. Egy másik szakértő szerint a tiltással évi 20 000 szívroham és 7000 szívbetegség miatt bekövetkező haláleset lenne megelőzhető.