A legfurább diéta: a vércsoport

2014.01.16. 08:45

Diétás sorozatunkban közismert fogyókúrákhoz állítunk össze egyhetes étrendet. Olyan étrendet, amit mi is megennénk – tehát igyekszünk a lehető legtöbb ízt és élvezetet csempészni a szűk keretek közé –, és amit kis változtatással a fogyókúrázó családja is fogyaszthat nyávogás nélkül. A vércsoport szerinti diéta következik.

Mi ez?
Dr. Peter D’Adamo diétás elgondolása, melyet az Eat Right 4 Your Type című 1997-es könyvében fejtett ki, és amely szerint egy diéta legfontosabb faktora a diétázó vércsoportja. Az ételekben levő lektinek, a szénhidrátokhoz kapcsolódó proteinek ugyanis teljesen másként reagálnak a különböző vércsoportokban levő antigénekkel kapcsolatba kerülve. Egy A vércsoportú embernek teljesen más lesz az ideális diéta a fogyáshoz (és egyébként is), mint egy B-s vércsoportúnak.

Mi az a vércsoport?
A vér osztályozása aszerint, hogy bizonyos antitestek megtalálhatóak-e a vörösvérsejteken vagy a vérplazmában. Több rendszere ismeretes (jelenleg harminc körüli osztályozási módszert tartanak számon). Az ABO rendszert 1900-ban fedezte föl az osztrák Karl Landtseiner, aki később Nobel-díjat is kapott ezért. Landsteiner eredetileg csak három vércsoportot különböztetett meg, az A, B és C-t (utóbbi lett később az O, amit bizonyos helyeken 0-val jelölnek), 1902-ben két kollégája fedezte fel a negyediket, az AB-t.

Az A és B két antigént jelöl, az A vércsoportú embernek A antigénje van, a B vércsoportúnak B, az AB-snek mindkettő, a 0-snak egyik sem. Ennek a vérátömlesztésnél van fontos szerepe, ugyanis senki nem kaphat olyan vért, amelyben számára idegen antigén található, az ellen ugyanis antitestekkel védekezik a szervezete. Egy A-s ember tehát nem kaphat olyan vért, amiben B antitestek vannak, egy 0-s nem kaphat olyat, amiben A vagy B van (viszont adhat mindenkinek), az AB pedig kaphat mindenkitől.

A vércsoportok kialakulására léteznek evolúciós teóriák is, eredetileg úgy gondolták, hogy a 0 vércsoport a legősibb, de újabb kutatások ezt az állítást kérdésessé tették. Abban teljes az egyetértés, hogy az AB a legfiatalabb, és csak a 16. század környékén jelent meg, amikor a dominánsan A vércsoportú európai és a dominánsan B vércsoportú ázsiai populáció komolyabban keveredni kezdett.

D’Adamo a honlapján Frank Livingston, William C. Boyd és A. E. Mourant munkásságára hivatkozik.

Mi a baj vele?
Az egyik és legfontosabb, hogy elég ezoterikus maga az elgondolás, és nem zajlott egyetlen komoly kutatás sem a diéta működőképességének igazolására. A másik, hogy el kell menni megnézetni a vércsoportunkat (ha nem tudjuk). A harmadik pedig, hogy elég sok mikromenedzseléssel jár, mire az ember összerakja a vércsoportjának megfelelő, hosszadalmas és minden logikát nélkülöző (tényleg, még olyan logika sincs, hogy a vadász majd vadat és gyűjtögetett bogyókat enne, nem, nincs ilyen logika, sőt, a földműves kerülje el szépen a finomlisztet, és hízik a búzától) listából az étrendet, és memorizálja a másik hosszadalmas listát arról, hogy mit nem szabad semmiképpen fogyasztani.

Miért fogyaszt?
Az elmélet szerint mindegyik vércsoporthoz tartozik egy speciális anyagcsere és immunrendszer, amit igen könnyen és hatékonyan befolyásolhatunk, ha a segítő-gátló ételek közül fogyasztunk.

A rendszerben három csoportra osztják az ételeket: a kedvező hatású, javasolt ételek gyakorlatilag gyógyhatással bírnak a fogyasztóra, a semleges ételeknek sem rossz, sem jó hatásuk nincs, míg a kerülendő ételeknek kifejezetten rossz egészségügyi hatásuk van az adott vércsoportú egyedre.

0 vércsoport – A vadász 
 
Javasolt ételek: marhahús, bárány/birka, ürü, borjú, vadhús, len és olívaolaj, articsóka, brokkoli, fokhagyma, póréhagyma, római saláta, petrezselyem, édesburgonya, sütőtök, spenót, füge, szilva

Semleges ételek: csirke, kacsa, fácán, nyúl, pulyka, tojás, szezámolaj, zöldborsó, puffasztott rizs, répa, zeller, uborka, endívia, gyömbér, zöldhagyma, retek

Kerülendő ételek: sertés, liba, tejtermékek, kukorica- és földimogyoróolaj, földimogyoró, mák, kesudió, búzaliszt, durumliszt, rozsliszt, Graham-liszt, zab, káposzta, olívabogyó, narancs, mandarin, rebarbara, eper, narancs, áfonya, kókuszdió, kávé, tea

Segítik a fogyást: jódozott só, máj, spenót, brokkoli, tengeri alga, tengeri állatok

Segítik a hízását: glutén, kukorica, bab, lencse, káposzta, kelbimbó, karfiol

Receptjeink, amik ebbe illeszkednek (javasolt, semleges és fogyást segítő alapanyagokból válogattunk):

0-s vércsoport

Petrezselymes marhatatárForrás: Táfelspicc

A vércsoport – a földműves

Javasolt ételek: lazac, ponty, pisztráng, sügér, makréla, szójatej, tofu, földimogyoró, tökmag, ezek olajai, hüvelyesek, zabliszt, rizsliszt, rozsliszt, brokkoli, répa, római saláta, articsóka, fokhagyma, torma, sárgabarack, áfonya, cseresznye, citrom, ananász, kávé, vörösbor, zöld tea

Semleges ételek: csirke, pulyka, feta, kecsketej, kecskesajt, kefir, joghurt, heti 1-3 tojás, mák, szezámmag, tahini, mandula, gesztenye, dió, zöldborsó, cukorborsó, kuszkusz, quinoa, durumliszt, spárga, avokádó, cékla, karfiol, zeller, zöld olíva, uborka, retek, zöldhagyma, alma, fekete ribizli, datolya, egres, őszibarack, körte, gránátalma, eper

Kerülendő ételek: a semleges húsokon kívül minden hús és belsőség, vaj, író, tej, brazildió, kesudió, pisztácia, finomliszt, banán, kókuszdió, mangó, sárgadinnye, papaja, narancs, mandarin, rebarbara

Segítik a fogyását: növényi olajok, szója, zöldségek, ananász

Segítik a hízását: hús, tejtermék, bab, búza

Receptjeink, amik ebbe illeszkednek:

A-s vércsoport

Paradicsomos kenyérpudingForrás: Táfelspicc

B vércsoport – A nomád

Javasolt ételek: bárány, ürü, nyúl, nagyvadak, kecsketej, kecskesajt, kefir, mozzarella, ricotta, olívaolaj, bab, zabliszt, rizsliszt, banán, áfonya, papaja, ananász, szőlő, szilva, zöld tea

Semleges ételek: szarvasmarha, borjú, fácán, pulyka, máj, teljes tej, tejsavófehérje, szójatej, heti 3-6 tojás, kemény sajtok, mandula, gesztenye, dió, Graham-liszt, basmati rizs, barna rizs, édeskömény, okra, gyömbér, burgonya, kapor, cukkini, spenót, salotta, fokhagyma, alma, sárgabarack, cseresznye, fekete ribizli, eper, málna, mazsola, bor, sör, kávé, fekete tea

Kerülendő ételek: sertés, csirke, kacsa, liba, fürj, szardella, angolna, osztriga, rák, kéksajtok, napraforgóolaj, mák, tökmag, tahini, kesudió, fenyőmag, mogyoróvaj, avokádó, kukorica, tök, retek, mungóbab, olívabogyó, paradicsom, kókusz, rebarbara, gránátalma, tömény italok

Segítik a fogyását: zöldség, hús, tojás, máj, édesgyökértea

Segítik a hízását: kukorica, lencse, földimogyoró, szezámmag, búza

Spárga és bárány wokbanForrás: Táfelspicc

AB vércsoport – A titokzatos

Javasolt ételek: bárány, ürü, nyúl, pulyka, szivárványos pisztráng, lazac, kecsketej, tejföl, feta, mozzarella, ricotta, olívaolaj, földimogyoró, gesztenye, dió, zöld lencse, zabliszt, rizsliszt, rozsliszt, basmati rizs, barna rizs, vadrizs, cékla, brokkoli, karfiol, zeller, padlizsán, fokhagyma, édesburgonya, tofu, cseresznye, áfonya, füge, grépfrút, kivi, citrom

Semleges ételek: máj, ponty, harcsa, tintahal, kardhal, nyelvhal, félkemény sajtok, heti 3-4 tojás, mandula, kesudió, pisztácia, zöldborsó, cukorborsó, kuszkusz, durum, bulgur, káposzta, saláta, hagyma, alma, sárgabarack, ribizli, őszibarack, körte, mandarin, málna, eper, sör, vörösbor, fehérbor

Kerülendő ételek: disznó, marha, csirke, kacsa, liba, vadhús, vaj, tej, penészes sajtok, mák, szezámmag, napraforgó, avokádó, kukorica, fekete olajbogyó, jalapeno, banán, kókuszdió, mangó, narancs, fekete tea

Segítik a fogyását: tofu, halak, rákok, tejtermékek, zöldség, alga, ananász

Segítik a hízását: vörös hús, bab, kukorica, búza

Spaghetti alle vongole – spagetti kagylóvalForrás: Táfelspicc