Sütibe kő kóla?

kólás sütemények
Kólás banánkenyér
Vágólapra másolva!
Miért, miért, miért, gondoltam forralás, olajban sütés és keksztördelés közben, mivel a gasztronómia legkuszább, szinte értelmezhetetlen fejezetébe csöppentem. A fő kérdés mégis az: sütibe kő kóla?
Vágólapra másolva!

Ha brutális szénhidráttartalmú recepteket keres az ember, könnyen belefuthat a netes receptkeresők purgatóriumába, ahonnan kijönni sokkal, de sokkal hosszabb folyamat mint bekerülni. A mályvacukros-mogyoróvajas, juharszirupos-csokoládés és vajas-karamellás-színescukorkás kezek (mit kezek, csápok) újra és újra visszarántanak, és ezek a ragacsos szénhidrátbombák mindig tudnak meglepetést okozni.

Kólás sütemények Forrás: Táfelspicc

És az ilyen helyzetben eljön az az elkerülhetetlen pillanat, amikor szembe kell nézni a rettegettel, ami végig ott volt, de próbáltuk nem észrevenni. Kóla mint alapanyag. Hát jó, legyen így.

Nem arról van szó, hogy ez valami újdonság, hiszen 1886-ban született a cocawine alkoholmentes, szénsavas változata, azóta főzőcskéznek vele. Próbáltunk már vele sonkát és csirkemellett is készíteni több-kevesebb sikerrel.

Nincs bajom a kólával, hidegen hagy, hogy ki iszik pirosat és ki iszik kéket, de valahogy nehéz volt elképzelni, hogy süteményben helye lenne, emiatt muszáj volt kipróbálni. Csodás állagról, szuper aromáról és szaftos piskótákról áradoznak a feltöltők, ezt kerestük mi is a recepteket pontosan betartva. Kifejezetten kólával írt recepteket kerestem, nem pedig más receptbe illesztettem folyadékként.

Kólás banánkenyér Forrás: Táfelspicc

A kólás banánkenyér jó választásnak tűnt, ahol egy könnyű, nagyon banános, levegős tésztába került a csodalé.

Kólás csokoládétorta Forrás: Táfelspicc

A kólás csokoládétorta rettentő népszerű (a hét nap - hét szín diétázók örömére csupa barna!), itt hangzik el legtöbbször a lágyság, szaftosság, ragacsosság.

Nigella szerint “az isteni gondviselés által omlósabbá tett csokoládétorta”.

Végül egy helyes kis kólás fánkot kólás sziruppal leöntve, ami angolul sokkal, de sokkal rosszabbul hangzik: deep-fried coke, tehát rántott kóla. Ez erős túlzás, de fogadjuk el.

Kólás fánk sziruppal Forrás: Táfelspicc

A kis fánkok szuperül fordultak a forró olajban, öröm volt nézni, ahogy készültek. Cserébe a kóla sziruppá forralása sajnos nem volt ilyen szórakoztató.

Kólás fánkok Forrás: Táfelspicc

Mi a tanulság?

A szerkesztőség néhány tagja a fenti sorrendben kóstolta a süteményeket, a teszt lényege pedig az volt, hogy kitalálják-e, mi a közös alapanyag. Nem volt semmilyen kiemelkedő élményük a süteményekkel kapcsolatban, sem állag, illat vagy íz szempontjából (kivéve a kapros vagy kakukkfüves tippeket, de szélsőségek mindig lesznek). És csak a feladás utáni, nagyon erős rávezetéssel sikerült megtippelni, rákérdezi.

Egyszerűen nincs értelme kólát tenni a süteményekbe. Nincs meg a sistergés, nincs meg a hideg kólaélmény, a langyos, mentes kólát meg viszonylag kevesen szeretik. Ha sütibe tennék, mézzel, juharsziruppal, fűszerekkel és szódával jobban járnak.

De tényleg, ki és miért akar kólával sütni?

Aki nem hiszi, járjon utána, receptek a hajtás után.